Bicikli 2, avagy a motorozásom története

 Már előre szólok, hogy lesz harmadik rész is, ugyanis azóta további fejlemények vannak a közlekedésünkben.

De akkor térjünk először is vissza ahhoz, hogy 18 évesen tehát letettem a jogosítványt motorra. Ahogy írtam már, soha nem akartam autóra, egyszerűen nem éreztem magam szabadnak, és biztonságban egy - ahogy akkoriban mondtam - "gyufásdobozban".

Többször tettem kísérletet motor vásárlásra, de mindig sikertelenül, a környezetem nem engedte, de erről is már írtam.

Tehát a motor utáni rajongásom plátói volt, de igazából nem csak a körülmények miatt, hanem bántott mindig is a gondolat, hogy szennyezem a környezetet a fosszilis üzemanyaggal.

Amikor megérkeztek az első elektromos motorok akkor pedig a magas áruk miatt még inkább plátóinak tünt az egész motorozásom, és a gyerekek mellett a felelősségem miatt teljesen homályba veszett ez az álmom.  

Tavaly viszont ahogy írtam, rá kellett jönnünk, hogy valóban nagyon kemény a szigeten a biciklizés. A kemény edzések ellenére sem tudtunk jól haladni, így ismét keresgélni kezdtünk megoldást a közlekedésünkre. Ekkor talált rá Kedves a Yamaha Booster Easy-re ami egy elektromos motor rásegítéses bicikli.

 Amikor megláttam, azt mondtam, igen, ez az, végre lehet motorom, mert ránézésre motor, a vastag kerekeinek köszönhetően pedig nagyon stabil az utakon. Lejtőn lefelé nyugodtan lehet vele gyorsulni akár 50km/h-ra is, teljesen jól tart, igazi motor élményt ad.

Persze bicikli ami elektromos motorral segít a pedálozás közben, vagyis "pedelec" nem "e-bike", tehát tekerni kell, nincs lazsálás, de nem is akarok lazítani, igazi edzés ez; belehalás, térd-, boka- és csípősérülések nélkül. Egyszerűen imádom. Látszik is a rengeteg képről amit készítettem róla.

 

 

Az, hogy hozzáteszek a saját erőmmel a mozgáshoz, és nem passzívan ülök a motoron nagyon sokat jelent. Most értettem meg igazán, hogy valójában soha nem is akartam mást, a környezetemre fogtam, és minden másra, de lehetett volna mindig is motorom ha nagyon akartam volna. Igazából sosem akartam büdös, hangos motort, amin csak ülök, húzom a gázt, és száguldozok vele, állandóan bütykölni kell, és vizsgáztatni, meg parkolni vele, és még sorolhatnám...

Ez a Yamaha Booster Easy teljesen megadta azt amire mindig is vágytam. A szabad, csendes közlekedést, azt, hogy ha kell még fel is tudom emelni, szaga pedig csak a trágyától van, amibe belehajtok a tehenek között.

Több mint egy bicikli, mert nagyon stabil az úton, nem érezni a sebességet (egy átlagos kerékpár 20-30km/h felett már szét akar esni alattunk), ha kiválasztom a "high" módot, még a legkeményebb emelkedőn (vagyis felitőn - régen használt szó, a lejtő ellenéte) is feltekerek vele.

Természetesen mindenkinek lett egy ilyen fantasztikus járműve a családban, mert szerintünk ez egy életre szóló, és személyes tárgy.

 

Hamarosan jövök a közlekedésünk folytatásával, ami megint egy fordulat lesz az életemben.

 

✿​✿​✿

Szent Szél

 Az Atlanti-óceán közepén az időjárás igencsak meghatározó, és bizony a szeles idő dominál.

Amióta viszont beköltöztünk a sziget közepére, és aránylag magas helyre, gyakorlatilag nap mint nap a szél az úr. A templomot és minket is soha nem tapasztalt módon fúj át. 

Amikor elkezdtem buddhizmussal foglalkozni, sokat gondoltam arra, hogy milyen szívesen elmennék Tibetbe, de az is megfordult a fejemben, hogy milyen szeles hely lehet a világ teteje, és ez nem igazán vonzott.

Mára megbarátkoztam a széllel, sőt, állítom: a szél szent dolog.

Nem kicsi szelekről, vagy szellőkről beszélek, hanem mindennapos 50-60-70km/h-ás szelekről.

Felkelő Nap a Templom kertjében, a buddhista zászlót fújja a szél

 Igy tehát nem volt kérdés, hogy a szél segítségével fogjuk megoldani a templom áramellátását.

 

Szélturbina a Templom tetején

Mert bizony be kellett látnunk, hogy a tudatunktól való függőség mellett áramfüggők is vagyunk, még az élő kenyér elkészítéséhez is szükség van az áramra, ugyanis 18 órát kell a kultúrát melegen tartani, amiben a joghurtkészítő nagy segítség.

Mindenesetre nagyon sokat segített az utóbbi egy hónapban ez a sok szél a tudatunkat is kitisztítani, nem csak a levegőt a templomban. Minden egyes fújással emlékeztet a valóságra, hogy a Föld bolygó forog, hogy az Atlanti-óceán közepén élünk, átjár a levegő kivűl és belül.

Ahogy eső is minden módon megfordul erre (itt írtam már erről 11 éve, amikor Faialon éltünk) úgy a szél is különböző formában érkezik, olyan is volt, hogy tejködben 30-40km-es szél fújt, gyakorlatilag ilyenkor egy rohanó felhőben éreztük magunkat, elképesztő milyen sokféle módon nyilvánul meg a természet.

A szélnek köszönhetően viszont jön-és megy minden, ami mindig emlékeztet az alapvető állapotra, amely mindent jellemez, hiszen MINDEN JÖN ÉS MEGY... és nem utolsósorban a legszuperebb szárítógép, persze nem akkor amikor tejköddel érkezik...

Összességében nagyon hálás vagyok a szélnek, hiszen víz és élelem nélkül egy darabig bírjuk, de levegő nélkül csak percekig, és a tiszta levegő, a Föld bolygó egyensúlya nagyban függ a széltől.

Sosem gondoltam volna, hogy ennyit fogok gyönyörködni a szél hangjában, és a mindent megmozgató, átalakító csodákban amelyeket létrehoz. Egy pillatra sem feledteti a valóságot.

✿​✿​✿

 

Nyugalom Uralom

 Megőrizni a nyugalmat az egyik legfontosabb feladatunk.

Ha nincs nyugalom, vagyis nyugtalanság van, akkor nincs béke, nincs boldogság.

A legfőbb támogatók a nyugalom elérésére:

- a növényi étkezés

- a jóga 

- a meditáció

- az együttérzés gyakorlása

Nem másokon kell uralkodni, nem az a hatalom, nem az az erő, hanem az, ha magunkon tudunk uralkodni, a nyugalmunkat képesek vagyunk megőrizni, megtartani.

Bódhidharma a barlang falának fordulva ült és hallgatott. Kint Huj-ko a magas hóban térdelt hiába, végül levágta és felmutatta egyik karját, hogy szóra bírja mesterét:
– Tanítványod szelleme nem ismer nyugalmat – mondta kétségbeesetten. – Könyörgök, békítsd meg!
– Hozd ide azt a nyughatatlan szellemed – szólt a pátriárka. – Megbékítem.
– Mihelyt keresem, megtalálhatatlan.
– Akkor meg is békült.

 

 A kép Hui-kót ábrázolja és Bódhidharmát

✿​✿​✿

 

 

Fordulópont

 Úgy látom abban vagyok, változó kornak is szokták hívni, de szerintem találóbb kifejezés a fordulópont, ami egyébként több is van egy ember élete alatt.

De tényleg, amikor eléri az ember az 50 éves kort ideje megállni, és elmélkedni azon, merre tovább.

Azt hiszem nálunk nem kérdés, hiszen mindketten, - sőt igazából a gyerekek is - buddhisták vagyunk.

Indiában hagyomány ebben a korban, hogy a szülők félrevonulnak, szerzetesek lesznek, elmennek az erdőbe élni, hátralépnek, vagyis teret engednek az utódoknak. Ez így helyes szerintem, innentől tisztán szellemi utat érdemes élni. Az anyagit, a matériát hátra kell hagyni. Már nem érdekes az érvényesülés, a karrier, az érdekek, illetve ha érdekes valami az csakis a gyermekek érdekei.

Tehát így vagyunk ezzel mi is, és mivel ezt tisztán a szívünkből érezzük, bevonzottunk egy olyan lehetőséget ami teret nyitott a további életünknek.

Vagyis kaptunk egy ajánlatot: a szigeten nagyon kedvező áron megvehetünk egy remetelakot. Nem sokat gondolkoztunk, nagyon gyorsan történt minden, és nagyon akadálytalanul.

Egy kicsit elrendeltetettnek éltem meg az egészet, sőt igazából azóta is eufórikus állapotban vagyok, a hitem a Teremtőben, és abban, hogy az EGYensúly része vagyok, csak erősödik napról-napra.

 Kilátás a teraszról

Az Élőlényeket akik velünk élnek, már oda menekítettük, és nagyon boldog önfeledt életet élnek szabadon, mi egyenlőre látogatni járunk őket, illetve takarítani, építgetni, szépítgetni a templomot, mert annak hívjuk.

 

Mivel a Kedves felszentelt buddhista lelkész és rangidős dharma tanító, jogszerűen buddhista templommá konvertálhatja a remetelakot, és mint Japánban, a zen buddhista pap a családjával élhet a templomban. Ez tehát a cél, de még nagyon sok munka áll előttünk.

A lelkesedés mint mindig, töretlen, a hitünk pedig erős, és egymásba szorosan kapaszkodva haladunk előre.  

✿​✿​✿

 

Bicikli

 De béna szó ez - bicikli -  nyilván a "bicycle" szóból ered, vagyis kétkerekű, de az sem a legpontosabb,  a kerékpár már egy fokkal jobb, azonban mindezek a szavak nem mondnak semmit, ha még nem ültél rajta.

Márpedig én elég korán kezdtem szerencsére, sőt a rajongásom a két kerék irányába odáig fajult, hogy végül ahogy 18 éves lettem, azonnal letettem a jogosítványt motorra.

Nade ne ugorjunk ennyit előre.

Ezen a képen nagyjából 10 éves lehetek. Dömösön készült, az anyai Nagyapám szülőfalujában, ez a bicikli is a családjától van, sőt még az is lehet Ő is tekert vele. Hát én ezen tanultam meg biciklizni igazán, és bizony ekkora kerékpárral már tudomány volt a hajtás. Igazi parasztbicikli volt, de betekertem vele az egész falut, sőt a Rámszakadékig is felmentem vele, majd imádtam ahogy gurulok le a hegyről.

Aztán szegényt kivégeztem az állandó dobálással, ugyanis csak úgy tudtam leszállni róla, hogy én az egyik irányba ugrottam, a biciklit pedig repítettem a másik irányba.  

Majd jött a csoda kétkeréken, a motorozás! Apu vett ugyanis egy Romet Motort 12 éves koromban, és megengedte, sőt bíztatott, hogy tanuljak meg motorozni. Nos, onnantól totál elszállásban volt részem, csak felhúzattam a Rámszakadékhoz, majd lekapcsolt motorral lesiklottam, bár volt, hogy elestem, és akkor egy darabig nem ültem fel rá, zavart, hogy büdös, hangos, meg forró a kipufogója, amivel jó néhányszor megégettem magam, mégis amikor 18 éves lettem, az első dolgom volt, hogy motorra letettem a jogosítványt. Autóra sosem akartam, azt mondtam az autókra, hogy gyufásdobozok, és röhejesek az emberek ahogy ülnek benne.

(Mai napig nem is tettem le a B-s jogsit, és nem is fogom.)

Aztán hiába dolgoztam, és kerestem pénzt, vágyakoztam nagyon, a környezetem nem engedte a motorozást, amitől elég frusztrált voltam, de hamar találtam megoldást, a sógoromtól elkönyörögtem a Hollandiából szerzett igazi városi hófehér biciklit, amit a Nővéremnek szánt, de csak porosodott a kamrában, majd felújíttattam, szerelőhöz jártam vele, beállíttattam magamnak, és onnantól, ahova csak tudtam, azzal jártam, még éjszaka, bulizni is.

Egész Budapestet körbekerekeztem vele.

Majd jött a változás az életemben, a "level" vagyis szint lépés, amikor megismertem Őt, az életem Értelmét, akinek ráadásul több biciklije is volt, köztük egy agyváltós KTM, és innentől a Szerelmemmel együtt tekerhettem tovább, majd később a Gyermekeinkkel akiket gyerekülésben vittünk magunkkal. Elmondhatatlanul élveztük az életet.

                                                                    Máltán Natinkával

 

Azóta a gyerekeket is megtanította Apukájuk tekerni, és igazi biciklis család lettünk.

 

Bár volt autónk, még lakó is, de mindig próbáltunk zöldek maradni, végül most, hogy mind a hatan tudunk biciklizni, letettük végleg az autót. Pont itt a szigeten, ahol mindenkinek, de szó szerint mindenkinek van autója - Ha van egy három fős család, akkor 3 autó van a családban. 

Mindenki le akart beszélni, hogy ide biciklit vegyünk, - "Ááá, - mondták - "itt nem nagyon lehet menni biciklivel". Valóban nagyon kemény, a sok emelkedő-lejtő váltakozása igazi kihívás.

De nem adtuk fel, és itt is lett 6 biciklink:

 De igaza volt a helyieknek, nem éppen biciklis terep a sziget. Ezért edzenünk kellett: 

Hónapok óta tekerünk, és egyre jobbak vagyunk 😎

Már egész jól leküzdjük az emelkedőket, persze a 10%-os-on toljuk a bringákat, de akkor is haladunk, közlekedünk.

 ... és a kerek - kerekes - tekerő történetünk itt nem ér véget, folytatása következik!

 

✿​✿​✿

 

 

 

PaCKolások

 Szeretnék megosztani Veletek egy szuper csapatot, a Málaga Express csomagküldő szolgálatot - LINK

Gyakorlatilag velük költözünk el Magyarországról.

Annak idején írtam, hogy Máltáról ide Azorira a máltai postával költöztünk el 12 zsákkal.

Most sokkal durvább a helyzet.

Egyrészt azóta nem lehet zsákokat küldeni, automatizált rendszerek vannak, ahol beakadhatnak a zsákok, senki nem vállalja, csak a dobozokat.

Sajnos én ezt nem tudtam még egy pár éve, gondoltam bezsákolom megint magunkat, most viszont az otthoniaknak kell bedobozolniuk a zsákokat, amit innen is nagyon hálásan köszönök.

Zsákokban mindenünk még a balatoni ház padlásán

Másrészt most több mint 2x annyi a cuccunk. Szóval itt már nem babra megy a játék. Hiába, hatan vagyunk, mindenkinek vannak már személyes dolgai, nem lehet pusztán 6 bőrönddel kiköltözni.

Például a karácsonyt is úgy oldottuk meg, hogy a Gyerekek inkább az otthoni játékaikat és könyveiket kérték, így egy közel 30kg-os dobozt összeállítottak 3 zsákból, és az volt a fő ajándék. Más kérdés, hogy nagyon izgalmas volt várni, hogy ideér-e időben a csomag a karácsonyi őrületben, de ideért, sőt végül előbb is, így betettük a fa alá, és csak Szent Este nyitottuk ki. Büszke is voltam a Gyerekek kitartására, én bírtam a legnehezebben 😆

Adományos karácsonyfánk egy kedves szomszédtól, mellette balra a doboz Magyarországról.

 

Eddig egy csomag sem tűnt el, bár olyan volt, hogy majdnem egy hónapig utazott, ez van, mégis csak az óceán közepén vagyunk.

Nos tehát lassan itt van az otthonunk, ugyanis a személyes tárgyaink teszik még otthonosabbá az életünket.

✿​✿​✿

Kupaktanács

 Az, hogy hogyan tanulunk folyamatosan változik, mert mi is változunk, a körülmények is változnak, és az érdeklődési körök is.

Márpedig a szabad tanulás lényege, hogy elsősorban az érdeklődési körnek megfelelően tanuljanak a gyerekek. Mert ha valamit mélyen megértenek sokkal többet ér, mintha valamit bemagolnak. Ez utóbbi gyakorlatilag az első adandó alkalommal törlődik.

Mit is tanultam én az iskolában? Helyezkedni, számítani, azt, hogy hogyan tudok érvényesülni, a kegyetlenséget hogyan tudom túlélni. Amit ezen kívül ténylegesen tudok, nem az iskolában tanultam meg.

Például amikor a Természetgyógyász vizsgáimra készültem, újra tanultam az alapoktól a kémiát, a biológiát, mert a mélyére akartam ásni a dolgoknak, az összefüggéseket kerestem, és meg akartam érteni az egészet, holisztikusan szerettem volna látni mindent. 

Ráadásul mai napig tanulok, a gyerekekkel pedig rengeteget.

Namármostan, a "Kupaktanács" egy újabb tanulási módszer az előadások (amiről már ITT írtam) és az egyéni felkészülések mellett. 

Reggeli után bemelegítésként mindig másvalaki amolyan kiselőadást tart amit együtt alaposan átbeszélünk. Például tegnap Noé búvárzsebkönyvből (már szerencsére azok is ideértek Magyarországról) felolvasott a Csíkos Kivi nevű madárról, ezért beszélgettünk Új-Zélandról, a történetéről, arról, hogy a maorik csak a 13. században települtek be, előtte teljesen felfedezetlen, ember-, sőt emlős mentes terület volt, a tojásokról, és azok emberi fogyasztásáról. Vagy múlt héten Natasa a kémia alapjairól beszélt amikor szóba került az atom kapcsán Hermész Triszmegisztosz Tabula Smaragdinája, az alkímia, és a szabadkőművesek, illetve a mesékből a boszorkányok.

Ezután a kb. félórás Kupaktanács után mindenki folytatja a tanulást egyénileg délelőtt, aki akar, még tovább merülhet a Kupaktanácson felvetődött kérdésekben, vagy folytatja az előző nap abbamaradt kutatását, olvasását, írását, gyakorlását.

Apropó gyakorlás. Már említettem, hogy a meditáció Flores óta része az életünknek, felkelés után, illetve lefekvés előtt 22-22 perc meditáció van leborulással. A Reggeli meditációk pedig kiegészültek Dharma beszéddel Rob által.

Ez mind az életünk része, vagyis mindig tanulunk, örök tanítványok vagyunk. 

A kép még karácsonykor készült, mögöttünk a tibeti Thangka ami szintén megérkezett már Magyarországról, és mindig az otthonunk része volt, a kék sál egy mongol buddhista Khata, azaz üdvözlő sál Mongóliából, amit még Rob kapott. 

✿​✿​✿