Akkor most tessék hátradőlni, mélyeket lélegezni, és próbálni rákapcsolódni a gondolataimra:
Már Kislányként azt gondoltam magamról, hogy belőlem csak egy van, és a világ csakis akkor működik amikor én jelen vagyok benne, gyakorlatilag minden körülöttem forog. Majd nagyobbacskán arra eszméltem, hogy én is mint minden egyéb, múlandó vagyok. Amikor Nagymamám elment az élők sorából, egy űr volt a helyébe, ráadásul egy kicsit Anyukámat is elveszítettem (nem volt már az az önfeledt, boldog Anyucikám, mint azelőtt) rettentő fájdalmas és szürke időszak volt ez az életembe, de a következő évben mikor a hullámospapagájunk, Rudi is eltávozott, egy mély depressziót éltem át, olyan sötétséget amit senkinek se kívánok. 9 éves voltam, és magam kellett szembenéznem azzal, hogy csücsülök egy mély gödörbe. Egy kapaszkodóm mégis lett, és ez belőlem jött. Tartottam a kezembe az erkélyen a halott kismadarunk testét, sírtam, könnyeztem, de mégis volt valami ami felszárította a könnyeimet. A Nap olyan erősen sütött, hogy a könnycseppek az arcomon azonnal felszívódtak, olyan volt, mintha valaki letörölné, és akkor felnéztem a Napra, megértettem, hogy semmi nem vész el, minden csupán átalakul, átváltozik, az egyik táplál, míg a másik elfogy.
Nagymamámmal
A jógának vannak ágai, az emberek többsége a hatha jógát ismeri, vagyis az ászanákon alapuló testmozgást, és az ahhoz kapcsolódó életmódot.
Amellett, hogy Gyerekkorom óta gyakoroltam a hatha jógát, mint mozgást, és az életmódomat is igyekeztem eszerint változtatni, és csiszolgatni, van a jógának egy másik ága ami a kezdetek óta a szívem, vagyis inkább a tudatom középpontjában van. Ez a Dhjána jóga, vagy a tudás, és bölcsesség jógája. Szellemi út, és az igazságot követi, azt gondolom a zen buddhizmus például ilyen. Erre akkor jöttem rá, amikor zen buddhizmussal kezdtem el foglalkozni. Tehát el tudtam érni azt amit Weninger Antal állított, hogy a továbblépés a zen és a jóga egyesüléséből jöhet létre.
Kamaszként jógáztam, miközben a Kapujanincs átjáró, Miklós Páltól mindig a zsebemben lapult.
Már felnőtt voltam, és dolgoztam mint mindenki más, mégis nyughatatlanság, és tudásszomj uralkodott rajtam. Anatómiát, kémiát tanultam, ismét vizsgákra készültem, a forgatások szünetében a kellékládákon egy kisebb tanulószobát rendeztem be magamnak olvasólámpával, füzetekkel, tankönyvekkel. Elvégeztem az ETI egészségügyi majd természetgyógyászati modulját, majd jógaoktatónak tanultam tovább.
Ekkor sem tudtam megállni, bár számtalan mesterrel és tanítóval találkoztam, előadásokra jártam, úgy éreztem tovább kell lépnem. Épp a Sivananda Jógaközpontot takarítottam jógaóra után karma jóga gyanánt, amikor egy kedves jógaoktatótársam megemlítette, hogy a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán van hétvégi képzés. Tudtam, ott a helyem.
Még abban az évben szeptemberben ott voltam az évnyitón, mint elsős diák, és nem sokra rá megjelentem a Zen meditáció órán. Ott rögtön éreztem, hogy megtaláltam amit kerestem. A Zen mester szavai olyan tisztán és érthetően jutottak el a tudatomba, mint még soha senkié, néha úgy éreztem belőlem szól. Egyet tudtam csak, de azt nagyon biztosan: mellette akarok maradni!
Azóta is abban a csodában van részem, azt a fantasztikus dolgot élhetem át nap mint nap, hogy mellette lehetek. Köszönöm tehát a Gondoskodásnak, Teremtőnek, Atyának vagy Istennek, ki hogy nevezi, hogy ahogy Kislányként éreztem, hogy a tenyerén hordoz, megtestesítette önmagát és valóban a tenyerén tud hordani Őáltala.
Az már csak hab a tortán, hogy három csodálatos Gyermekünk született, és boldogan, gondtalanul élhetünk az Atlanti óceán közepén. Nem tudom mennyi időt tölthetek még ebben a formában, de engem annyira átjár az örvendezés, hogy biztosan érzem, és tudom, minden formában mindig velük voltam, vagyok és leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése