Az életünk csupa tapasztalat, hatások sorozata, ezek pedig kihatnak a lelkünkre. Néha észre sem vesszük a benyomásokat, csak tüneteket produkálunk, izgatottságot, lehangoltságot, vagy épp egy örömteli állapotot.
Amikor csak tudom, megvizsgálom, hogy érzem magam, és megkeresem mi válthatta ki ezt belőlem, miért érzem így magam. A mélyére ások ha kell, folyamatosan kérdéseket feltéve önmagamnak. Igyekszem megtartani az objektivitást, tehát részrehajlás nélkül, elfogulatlanul feltenni a kérdéseket és szemlélni a válaszokat, pusztán az igazság tényét keresve. Persze ha nem megy, beszélek róla, a másik véleménye sokszor segít a nehéz helyzetben.
Egyébként a Gyerekekkel is naponta többször feltesszük egymásnak a kérdést: JÓL VAGY? - és természetesen azonnal megbeszéljük ha valaki nem érzi jól magát, mert időnk mindig van egymásra.
Nézzünk egy példát: az önsajnálat - sokszor (legtöbbször) azért sírogatunk, mert sajnáljuk magunkat. Amikor ezt felismerjük abban a pillanatban megszűnik a sírás is. Csak figyelni kell a gondolatokat amelyek jönnek a sírással, és azonnal észrevesszük, mi magunk vagyunk mögöttük. Ha pedig ezt belátjuk, rögtön képesek vagyunk objektíven lereagálni a helyzetet.
Kicsit olyan ez amikor a testünkkel történik valami és diagnosztizáljuk. Ugyanígy tudjuk a lelkünket is megvizsgálni, és jó esetben meggyógyítani, vagy csak helyreállítani amikor kibillenünk az egyensúlyunkból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése