Reinkarnáció

Van egy mondás miszerint "az energia nem vész el, csak átalakul", ez vonatkozik az Életre is, vagyis az Életenergiára. Ebben az értelmezésben a halál nem más, mint egy energiaátalakulási forma. A tibetiek tudják ezt jól, mondhatjuk Ők a szakértői a reinkarnáció tudományának.

 

 

 

Az, hogy milyen formában összpontosul az energia annyira változó, és annyira karmikus, hogy elképesztő. Egy biztos, valamilyen formában folyamatosan jelen vagyunk, és az csak a reinkarnációs evolúciónkat bizonyítja, hogy egyre több lélek ölt testet emberi alakban, vagyis az emberiség népessége évről évre nő.

 

 

Utóirat: Ahhoz eléggé ki kell tisztítanunk a tudatunkat, hogy beleláthassunk előző életeinkbe, konkrétan nekem eddig csak kétszer adatott meg, és csak pillanatokra, viszont utána napokig elmélkedtem róla mire kitisztáztam a karmámat.

Karma

Akármit hozhat a jövő
Akárhogy történt a múlt
A karmáidat, hogy levetkőzd
Ez az egyetlen út...


Ezt a dalocskát a hajnali órákban költöttem tekerés közben a munkahelyem felé éppen 10 évvel azelőtt.
Ma megértettem.

 

 

De mi is a karma? Krisztus tanítja, hogy a karma nem más mint a bűn. Persze itt nem csak arra a bűnre kell gondolni amiért börtönbe zárnak, bűn az is amikor rossz döntést hozunk az életünkben, amelynek következménye lesz, az okból okozat keletkezik. Ugyanakkor vannak jó döntéseink, vannak jó következmények az életünkben, mégis a karmamentességre törekszünk, ez pedig nem mást jelent mint rábízni magunkat az Életre, a Gondoskodásra. A végső ponton mindig Isten dönt. Ne akarjunk jól járni. Ugyanúgy ne, ahogy rosszul sem akarunk járni. Hagyjuk az Életet megélni, megvalósulni, kiteljesedni. Ha így döntünk, máris átjár a karmamentesség, a boldogság, az önfeledtség érzése.



Csak nyugalom

Manapság a nyugalom, és annak megtartása kincs.
Az, hogy a jóga, és a jóga oktatása felé vettem az irányt annak idején az életemben, nem hiába történt.

Immáron megértettem Szerelmem-Mesterem-Mindenem segítségével mi is a valódi küldetésem, mi az én misszióm, a feladatom az Ő életében, a Családom életében és mindenkiében.

A nyugalom, a nyugalom biztosítása, és annak megtartása. A Nyugalom Őrzőjévé válni a célom, ezért bezártam a kapukat, bezártam magamba a nyugalmat, őrzöm, táplálom, és amikor kell, amikor szükség lesz rá kiáramlik belőlem.

Most teszem a dolgom továbbra is fókuszálva a jógára, a jógán belül is a nyugalom elérésére. Dolgozom magamon, a nyugalmon. Néhányan követhetitek a belső munkámat, de a csendesség, a meghittség megőrzése érdekében a blogomat is zártra tettem... egyenlőre...

Tanulásról

Nahát szeptemberben ez épp aktuális téma szerte a világon. De mi is az, hogy tanulni? Hova rögzülnek a dolgok, és mik egyáltalán.
Személy szerint nekem szinte semmi nem maradt meg a fejemben az iskolai tananyagból. Viszont annál több a szerzett tudásom, itt arra gondolok, amik érdekeltek, utánajártam, és utánajárok mai napig is. Az internetnek köszönhetően pedig kedvemre elégíthetem ki tudásszomjamat. Akkor most miről is beszélünk amikor iskoláról esik szó?

Ráadásul az egészséges agy folyamatosan takarít, vagyis csak a lényeges dolgokat rögzíti, azaz amit nem használunk törlődik, teljesen felesleges terhelni az agyunkat lényegtelen dolgokkal.

Digitális világban élünk, a digitális forradalom korában. Aki ezt nem akarja tudomásul venni, az digitális analfabéta, elmaradott, visszahúzó erő, amely romboló irányba terel.

Szeparáció

Minden probléma okozója a szeparáció, a különválás, az elkülönülés.
Ha egyek lennénk az Istennel, a Gondoskodással, vagy a Teremtővel, ha mindennapjainkat kitöltené a vallás, nem egy elkülönült része lenne az életünknek, akkor a szívünk is képes lenne eggyé válni az értelmünkkel, döntéseink átitatódnának isteni gondoskodással, tökéletesek lennének.

Megerősítés

Igen, igen, igen. Erre van szükség, bíztatásra, reményre, hogy ne adjuk fel.

 

 

A lehúzó, romboló, reménytelen hozzáállás idejét múlt, felesleges, és sötét, mint egy fekete lyuk az univerzumban. Ha ilyennel találkozunk, csak engedjük el magunkat, mint az örvényben, és hagyjuk, hogy ez a negatív erő is elengedjen. Ne álljunk ellen, ne feszüljünk neki, mert az ugyanolyan idejét múlt és felesleges mozdulat, ráadásul ellenállásunk csak táplálja a negatív erőket.

 



Mosolyogjunk, hiszen pontosan tudjuk: "a felhők felett mindig kék az ég"..............

Büszkeség

Rövid leszek :)
Büszke vagyok a Gyermekeinkre, büszke vagyok mindenre ami belőlük fakad, amit csinálnak, amit mondanak, amit gondolnak.

Csodálatosak, az Élet Gyermekei, Virágok, amelyek kinyílnak a Világ felé. Ezt a csodát csak locsolni, táplálni, szeretni lehet.

Biztosítás

Akinek Gyermeke van hamar megtanulja, hogy a gyermek amíg kicsi gyakorlatilag "ön-, és közveszélyes". Erre szüleink, nagyszüleink különféle módszereket alkalmaztak, elkerítés, járóka, kikötözés és egyéb korlátozások formájában. Emögött mindenképpen a bizalmatlanság áll, és a Gyermek iránti tisztelet hiánya.

Mi ezt inkább biztonságos terep kialakításával ellensúlyozzuk, a manapság kapható konnektordugók, asztalsarok védők, szekrényzárak mind biztosíthatják a biztonságos életteret.

Tehát az elsődleges szempont a Gyermek biztosítása úgy, hogy ne korlátozzuk. Mert abban a pillanatban ha korlátokat állítunk fel, szabályozzuk, a szabadságától fosztjuk meg a gyermeket, és az egész megóvás ellentétes irányba fordulhat: a Szülő korlátozóvá válik, vagyis ellenséggé.

Támogatni vagyunk a gyermekeinket, nem akadályozni.

Ritkán idézek, de ezt most nem hagyhatom ki, ez az egyik kedvenc idézetem, amelyet már tinilányként kiírtam lemoshatatlan alkoholos filccel a szobám ajtajára hatalmas betűkkel:

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.

Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan."

Kahlil Gibran: A Próféta (részlet)

Az Élet

Mire is gondoltam legutóbb amikor az Élet megtapasztalását említettem?

Hát bizony nem arra, hogy "jókat eszünk-iszunk, úgyis egyszer élünk" - pedig ezt hittem én is egykoron, köszönhetően a vallásmentes szocialista neveltetésnek amit a gyermekkoromban kaptam.

 18 évesen épp egy jégcsappal bohóckodok

Az Élet megtapasztalása alatt ténylegesen az Életet értem, amikor a pillanatot átéljük, amikor érezzük a levegőt beáramlani, megtapasztaljuk annak illatát. Amikor érezzük a bőrünkön az Életet, legyen annak bármilyen formája.

Ez a MOST átélése, megtapasztalása, ez maga az Isten, a Gondoskodás, a Teremtő megtapasztalása. Ha megítéljük a helyzetünket, valójában akkor vizionálunk, illúziót gyártunk, beletesszük az egónkat, és máris elváltunk az isteni valónktól, szeparálódunk.

Legközelebb folytatom a szeparációval...



Társas lények

"Az ember társas lény", megint egy közhely, megvizsgáltam, és vannak emberek akik ilyenkor egy tíz fős társaságra gondolnak akikkel jókat lehet csevegni, étkezni, táncolni.

Ez társaság.

Tehát ebben az esetben helyesen úgy szólna, hogy "az ember társasági lény".

De "az ember társas lény" mást jelent: társas, azaz van társa, van valakije akivel megoszthatja az életét szőröstül-bőröstül, vele kel, vele fekszik, vele eszik, vele iszik, vele gondolkozik, vele örül, vele sír, mellette van amikor csak lehetősége van rá, kapcsolódik hozzá, mint "borsó meg a héja". Egészen pontosan férfi-nő kapcsolatra gondolok, és olyan mély kapcsolatra ami a kezdetek óta elrendeltetett.

Ez a kép teljesen véletlenül készült még Máltán a strandolás előtt

Mert igenis van ilyen, nem csak hiszek ebben, hanem meg is tapasztalom. A nő keresi meg a másik felét, a párját kitartóan, a szíve hajtja az ő Ura felé, és ha jól követi a szívét meg is találja, majd követi, szolgálja, szereti, ápolja, kitart mellette a végsőkig.

Ha pedig nincs Ura, akkor az Élet Gyermekeinek a szolgálatába lép, és nincs szó önálló érvényesülésről, karrierről, magánszámokról. Az egy deformált és antiszociális hozzáállás az élethez, ami csak a pusztuláshoz, a meddőséghez, és a kihaláshoz vezet, az Élet megtapasztalása a lényeg az Életben. A NŐ követi a FÉRFIT, vagyis a FELE-SÉGE, és élvezi, hogy rajta keresztül megtapasztalhatja az ÉLETET.

(Ezt még folytatom, mert külön bejegyzést érdemel az Élet megtapasztalása.)

Az a híres "elfogadás" mint szeretet

Bár ezt a gondolatsort karácsonykor írtam, és egy kicsit hirtelen hangulata van, de úgy érzem most itt a helye, hát ide ollóztam a közösségi oldalról:

 

"Fogadjuk el embertársainkat olyanoknak, amilyenek."

 Ezt nem először hallom, ráadásul számomra fontos emberektől is. De könyörgöm, Ti ezt nagyon félreértelmezitek. Az elfogadás elsősorban arra vonatkozik, hogy az, hogy valakinek sok haja van vagy kevés, kövér vagy sovány, szőrös-e vagy sem, magas-e vagy alacsony, esetleg hiányzik valamilyen testrésze, vagy nem olyan a formája mint az átlagnak, nem úgy öltözik mint az átlag, vagy a "trendi", na ezeket kellene előítéletek nélkül elfogadni. Mert én ezt mindig elfogadtam, nem sutyorogtam soha senki háta mögött, hogy hogyan néz ki, egyszerűen nem érdekelt, nem tudtam ezzel azonosulni, mert megértettem nem ez határozza meg az embert, hanem a döntései.

 

Viszont a döntéseket sok esetben nem tudom elfogadni, nem tudom elfogadni, ha valaki önmagára és a környezetére káros hatással van, mérgezi, esetleg veszélyezteti azt felelőtlenül (gondolok itt például: a dohányzásra, alkoholizmusra, drogozásra, gyógyszerezésre, gyorshajtásra, az élőlények értelmetlen leölésére, a környezetromboló viselkedésre és szemetelésre, és még sorolhatnám...). Gondoljatok bele, ha mindenki elfogadná a másik döntését milyen hamar lenne itt "Madmax világ"...

Az érdekesség az, hogy akik ezt az elfogadást szajkózzák a legnagyobb kritikusok másokkal szemben, ez a konzekvenciám...

Nem ez a nagy szeretet, hanem a gondoskodás maga. Gondolkozzatok hogyan is gondoskodhattok.

Mint Isten a Teremtményéről, mint az Anyaföld a Természetről, mint Szülő a Gyermekéről?

Ne feledd: a testedben a sejtek minden egyes pillanatban azt kérdezik "hogyan segíthetek?".

Gondoskodással teli karácsonyt kívánok minden Ismerősömnek!

 

 

Fegyelem - felelős - figyelem

Fúha ez a sok "F" így elég keményen hangzik, pedig tényleg az, a fegyelem, az önmegtartóztatás valóban nehéz dolog. De sokat segít a fegyelmezettségben a felelősség, amint felelősséget érzünk bizonyos dolgok, vagy élőlények iránt, máris szárnyakat kapunk, és bármire képesek vagyunk. Vagyis a továbbiakban nem a fegyelmezettségen van a hangsúly, hanem a felelősségen.

A kép Budapesten készült, a Nővérem fényképezte, és küldte el nekem még tavasszal

 

De ez a felelősséggel tartozás is elferdült természetes irányából, vizsgáljuk csak meg milyen felelősségekkel találkozunk:

 

A legevidensebb: felelősek vagyunk a Gyermekeinkért, felelősséggel tartozunk feléjük. Igen ám, csakhogy itt megint félresiklott a dolog, nem az a felelősség, hogy etetem, itatom, tanítom, rosszabb esetben taníttatom a Gyerekem. Ezek természetes fizikai és szellemi kielégítések, önmaguktól értetődnek, ennél sokkal de sokkal többről van szó:

 

A valódi és lényünkből fakadó felelősség az amikor minden mozdulatunkban, tettünkben benne van a felelősség, amikor folyton számolunk a következményekkel. Tehát nem dohányzom, mert felelősséget érzek a Gyermekeim iránt, s mivel egészségtelen dolog, nem fogok nekik olyan példát mutatni ami egészségtelen, önromboló, és ráadásul teljesen felesleges mozdulat.

 

 

Ahhoz viszont, hogy ezt a következményekkel elszámoló, folyamatosan éber állapotot fenn tartsuk nagyon figyelnünk kell, figyelmesnek kell lennünk, nem hibázhatunk. Mindig felül kell vizsgálnunk az adott helyzetet, lehetőleg nyugodt állapotban, mert az indulatok általában csak rossz eredményre vezetnek. Legjobb ha mindig figyelmesek vagyunk, és itt megint kitérek. Nem a másikat kell figyelni, nem a másik ember dolgaival kell foglalkozni, ahhoz semmi közünk, nincs dolgunk vele. Hanem önmagunkat kell figyelni, hogyan reagálunk bizonyos helyzetekre, látunk-e összefüggést, esetleg születik-e bennünk egy jó megoldás, vagy hogy milyen hatással vagyunk a környezetünkre.

 

A figyelmünkkel pedig el is érkeztünk a gondoskodáshoz, de erről majd legközelebb írok.

 

 



A tudat gravitációja

Számos példa volt a történelemben arra, hogy emberekben később csapódtak le dolgok, később fogták fel, értették meg mi zajlott körülöttük, ki volt ez vagy az, esetleg miért tette ezt vagy azt.

Vajon miért történik mindez újra és újra, miért ismétlődik meg ez az effektus?

Egy dolgot azt hiszem leszögezhetünk, ahogy a bolygók is különböző gyorsasággal, és szögben keringenek a Nap körül, vagy, hogy közelebbit említsek, ahogy a különböző formájú tárgyak is különböző sebességgel érnek földet, amikor zuhannak, így a gondolatok is különféleképpen érkeznek meg az emberi fejekben. Nagyon egyszerűen kifejezve, más a felfogóképességünk.
( A kifejezőképességünkről nem is beszélve, sokszor bajban vagyok, hogy fejezzem ki érthetően azt ami a fejemben van, hogyan is fogalmazzam meg azt amit egyébként tisztán látok a fejemben. )

 



Attól tartok azonban már nincs több időnk hezitálni, nem késlekedhetünk, döntenünk kell, egyre égetőbb a kérdés, és egyre gyorsabban kell választ adnunk. A lélekjelentlét és az ösztönös cselekedetek voltak mindig az életmentők, ahogy most is. A szívünkre hallgatni pedig sosem volt bűn.

Elszálltunk

Manapság sokat hallani ezt a szót, és mint ige önálló életre is kelt, és jelzővé vált.

Úgymint:

- Elszáll valaki valamiben, legyen szó stílusról, életmódról, tárgyakról, elméletekről. A lényeg, hogy valamit megragad a tudata, és akörül forog. Éppen erről már írtam előző bejegyzésemben.
Kérdés még mindig az: mi az ami magával ragad, miben vagyunk képesek annyira hinni, hogy azután azt mondják ránk "ez teljesen elszállt".

Ezután felteszem a kérdést, nem-e arról van szó, hogy valaki valamiben elmélyed, az örömét leli benne, esetleg úgy érzi több tőle az élete? És ha ez a valami, nem ártalmas, nem bántja, sérti, esetleg nem pusztítja el a másik élőlényt, sőt esetleg segítő szándék is van mögötte, vagy példamutatás, miért mondjuk azt a másikra, hogy "teljesen elszállt" vagy "totál elszállt..." pejoratív értelemmel fűszerezve?

Miért nem mosolygunk rajta, örülünk az illetővel együtt, átérezve a lelkesedését?
Miért ráncoljuk össze a szemöldökünket meg nem értve a másikat?
Miért kritizáljuk, becsméreljük le az Ő elszállását?

Nem az a cél, hogy mind elszálljunk?

Nem hagyom ezt a bejegyzést teli kérdésekkel, kifejtem a saját véleményemet, a válaszomat, amire eddig jutottam: az életben csak elszállni lehet, annyira csodálatos, és a Gyermekeinkben pedig szinte kötelező elszállni, nem hibát keresni bennük, vagy elvárásokkal lenni feléjük, sosem értettem azokat a Szülőket akik panaszkodnak a Gyermekeikre.

Az élet tökéletes, ez a tökéletesség pedig megragadható ha átéljük, ha elszállunk tőle.
Vagyis az elszállás nem más mint a dolgok tökéletes átélése.

Pályára állunk

Mint a Bolygók a Nap köré, vagy a Hold a Föld köré mi Emberek is képesek vagyunk pályára állni. Arra gondolok, hogy amikor kialakítunk szokásokat, vagy esetleg megszüntetjük őket ráállunk valamire, vagy épp elszakadunk tőle.
Hasonlóképpen mozog a tudatunk, mint a világűrben a bolygók, vagy az üstökösök. Ha ezt így tudjuk látni, beláthatjuk azt is, hogy igenis tudunk változni, változtatni. Még ha idős korba léptünk is, a kérdés csupán a vonzás, a vonzerő. Mi az ami bevonz minket, és mi az amit mi bevonzunk.

 

Képesek vagyunk változtatni a szokásainkon, pusztán pályát kell váltani, és egy másik pályára ráállni, majd keringeni körülötte (folyamatában tartani) amíg nem találunk egy jobb és utána mégjobb szokást, vagy megoldást az életünkre. Figyeljünk hát mikor van lehetőségünk kapcsolódni bármilyen pozitív dologhoz, a negatívoktól pedig mielőbb igyekezzünk megszabadulni. 

 

Szükségtelen túlbonyolítani az életet, valójában "mint fent, úgy lent" (Hermész Triszmegisztosz), vagyis minden ugyanúgy működik az univerzumban, az alapvető törvények szerint.

 

Próbáljunk úgy közelíteni önmagunk megértéséhez mint akár egy sejt, vagy egy bolygó értelmezéséhez, és máris holisztikusan fogjuk látni a körülöttünk lévő világot, és benne önmagunkat. 

Közösségi élet 2. - Kapcsolatok

Manapság ahogy az információáradat jelen van az életünkben, úgy vele a kapcsolódási lehetőségeink is bővültek.

Mégis most nem az emberi kapcsolatokról szeretnék említést tenni, arról az előző bejegyzésemben már részletesen írtam.

Akarjuk-e vagy sem kapcsolatban állunk MINDENNEL ami körbevesz, azzal, hogy jelen vagyunk, hatással vagyunk a környezetünkre, és a környezetünk is hatással van ránk (gondoljunk csak az időjárás, vagy a bolygók állásának a hatásaira).

Néhány napja gyakorlatilag reggeltől estig velünk van egy kismadár, Pintyőkének neveztem el. Csodálatosan trillázik, hol az udvaron, hol az erkélyen, vagy az ablakpárkányon, miközben be-bekukucskál az ablakon, vagy épp kopogtat a csőrével. Ez a Kismadár úgy döntött, hogy kapcsolódik hozzánk.

Pintyőke az erkélyen

Pintyőke kukucskál

Pintyőke az ajtóban

 

Reggel Ő ébreszt a trillájával és a kopogtatásával, napközben elmegy eszegetni, majd vissza-visszatér néha táplálékkal a szájában, és itt eszi meg az erkélyen, vagy törölgeti a kis csőrét a az erkély korlátjába, benéz a nappaliba, bepillant a konyhaablakon miközben mosogatok, ráül a kilincsre és kopogtat, nekirepked az erkélyajtónak.

 

Figyel minket, mi figyeljük Őt.

 

Ha kinyitom az ajtót, vagy az ablakot nem akar berepülni, csak figyel tovább, mi pedig Őt.

Kapcsolatban vagyunk, nem erőszakoskodunk vele, nem etetjük, nem fogjuk meg, csak tapasztaljuk azt, hogy csatlakozott hozzánk, és Ő is tapasztal minket ahogy mi élünk, a hangokat, a zörejeket, a fényeket amiket okozunk.

 

De kapcsolatban vagyunk a Földdel ahol élünk, a remegéseivel, a melegségével, a kipárolgásával, a kövekkel, sziklákkal, a növényekkel amelyek a Földből nőnek, amelyek integetnek a leveleikkel, illatoznak amikor virágoznak, és éltető termésükkel etetnek. Az óceánnal, a tengerekkel, a tavakkal, folyókkal, vagy patakokkal, amelyek mind táplálják a Földet és a rajta élő lényeket.

 

Kapcsolatban vagyunk a hangyákkal akik rejtélyes járataikkal behálózzák a környezetünket, vagy a pókokkal, akik kitartóan figyelnek hálójukban, a kertben zümmügő dongókkal, a pókszázlábúakkal, akik este előmásznak rejtekükből, és vándorútra kelnek táplálékuk után, néha elcsemegéznek akár az előlhagyott maradék nyalókán is.

 

Nem vagyunk egyedül, valóban társas lények vagyunk, és élőlények egy élő bolygón, folyton folyvást kapcsolódva egymáshoz, hatással vagyunk egymásra ha akarjuk ha nem.

 

Éjjel pedig ha felnézünk az égre, és látjuk a számtalan csillagot, szintén tudhatjuk, hogy nem vagyunk egyedül...

 



 

Közösségi élet

Mit is jelent ez? Főleg egy olyan embernek aki távol a hazájától, a barátaitól él egy másik országban, vagy elszigetelve egy tanyán, az erdőben, messze mindentől és mindenkitől.
Neki mindenképpen azt, hogy a kapcsolatot manapság az interneten keresztül tudja tartani a szeretteivel. De mi a gond ezzel? Egyáltalán van-e gond?
Manapság sokat hallom, hogy "az ember társas lény ... társadalmi életet kell élni ... közösségbe kell járni"...

Én ezt nem így gondolom. Változott a világ, és folyamatosan változik, attól, mert valaki külföldön él, vagy egy tanyán, igenis élhet közösségi életet, sőt megkockáztatom, hogy talán jobban, mélyebben át tud élni kapcsolatokat.

Azt tapasztaltam ugyanis, hogy míg Magyarországon voltunk, és találkoztam A Legkedvesebb Barátnőmmel nem tudtunk olyan jót beszélgetni mint interneten keresztül (Gyerekeink rohangáltak körülöttünk, rájuk kellett figyelni...), vagy sokkal többet megtud rólam a blogom olvasásával, mintha összefutunk egy órára. Például azzal, hogy a közösségi oldalakon megoszthatunk magunkról fényképeket, olyan mintha egy kicsit velünk lennének az ismerőseink.

Én egyébként is az írás híve vagyok, ott össze tudom szedni a gondolataimat, a lehető legjobban meg tudom fogalmazni azt amit szeretnék átadni. Ugyanezt szóban sokszor nem sikerül, hányszor jártam már úgy egy találkozó után, hogy "jaj még ezt is el akartam mondani..."

Írok is, olvasok is sokat, és újabb Barátokat szerzek ezáltal, csoportokban vagyok, ahol azonos témakörben megosztjuk egymás gondolatait, így egyre több olyan Barátom van, akivel bár személyesen még nem találkoztam, mégis több olyan közös pontunk van ami miatt egymás életét követjük, gyakran beszélgetünk, és megkockáztatom, hogy némelyükkel mélyebb kapcsolatom van, mint a 4 éven át közösen a gimis iskolapadot koptatott osztálytársaimmal.

Éppen A Legkedvesebb Barátnőmmel beszélgettünk egyszer arról, hogy igazából a "Barátainkat" nem is mi választjuk, a Férj ismerősének a Felesége, a Bátty Felesége, a munkahelyen a Kollegák, és sorolhatnám még, sokszor nem is egyeznek azok a lényegi pontok amelyek egy kapcsolatban elengedhetetlenek. Márpedig változunk, változik az életszemléletünk, ezáltal előfordulhat olyan is, hogy aki régen a Legjobb Barátnőm volt, mára már csak egy árnyék az életemben.

 

 Ezt a képet együtt alkottuk 16-17 évesen "A Barátnőmmel", akivel akkoriban sülve-főve együtt voltunk, most pedig ott tartunk, hogy nem, hogy barátok nem vagyunk, de annyira különbözően gondolkodunk a világról, hogy blokkolt a közösségi oldalon.



A kapcsolatokban a legfontosabb az ápolás, ne hagyjuk kihülni, beszélgessünk, levelezzünk, kérdezzük meg "hogy van", használjuk ki az internet adta lehetőségeket, pár sort írni mindig van ideje az embernek. Angolul úgy mondjuk "keep in touch" tetszik ez a kifejezés, "tartsuk a kapcsolatot" jelenti, és benne van a "touch", vagyis az érintés szó.

 



Lustaság

Nem-nem, nem a fizikai értelemben vett lustaságról kívánnék írni most, hogy "lusta vagyok leszaladni a boltba" vagy hasonlók, és akkor itt meg is ragadom az alkalmat, hogy megosszam egy észrevételemet: ugyanis a napokban azt láttam meg, hogy manapság a sport is egy vallás, és ugyanúgy tekintek rá mint a többi vallásra, csak azt nem értem, hogy a sporthírek mellett, a többi vallás híreit miért nem ecsetelik, például, hogy itt és itt ezért vagy azért meditáltak, és erre vagy arra az eredményre jutottak, vagy hogy ez és az a vallási vezető találkozott, és összevonták híveiket és egy új gyülekezetet alapítottak...

Rőzsekupac - önmagával átkötve

 

Szóval visszatérve: most arról a lustaságról ejtenék néhány szót amit észre sem veszünk, és pusztán a kényelmünkből fakad, mégis micsoda romboló és pusztító lustaság ez.

Példának említeném a szokásos kedvenc témámat, a húsevés kérdését:

- Tisztában vagyunk vele, hogy meghal miatta egy élőlény, tudjuk, hogy egészségesebb a húsmentes táplálkozás, és talán már olyan cikket is olvastunk, amiben azt kifejtették és esetleg még tudományosan is alátámasztották, hogy a húsevés globális abbahagyása milyen pozitív hatással lenne környezetvédelemre, és az élelmezési problémákat is megoldaná.

 

Mégis, nem tesszük meg, nem leszünk vegetáriánusok. Pusztán kényelmi szempontból, maradunk a jól bevált ételeknél, a megszokott ízeknél.

 

 

A képen érik a savanyú káposzta

 

De említhetném itt a dohányzás problémáját is ami hasonló szituáció:

- Tudjuk, hogy káros, szennyezi a levegőt, a környezetünket ugyanúgy mérgezzük ahogy magunkat, mégsem szokunk le róla, pedig még ráadásul rengeteg felesleges anyagi kiadással is jár, aminek aztán a gyümölcse: betegség, büdös test és ruházat, a sok szemétről nem is beszélve amivel jár.

 

Végezetül maradjunk az intézményesítésnél:

- Érezzük, hogy nem jó Gyermekünknek, sőt pontosan tudják is sokan, akik hozzám hasonlóan átéltek megalázásokat, konfliktusokat, frusztrációkat az iskolában, a Kisgyermekünk üvölt és bömböl, hogy nem akar oviba, ne adj isten bölcsibe menni, mégis betesszük Őket ugyanabba a mókuskerékbe amibe mi darálódtunk éveken keresztül.

 

Tényleg sok esetet említhetnék még, alkoholizálás, drogozás, szemetelés, gyorshajtás, és sorolhatnám a rengeteg rossz emberi szokást, gondolkodást...

 

EGY döntés kérdései ezek csupán, nem több. Mégsem tesszük meg. Lustaságból. Ezt nevezem én szellemi lustaságnak, nem lépjük meg, pedig érezzük, tudjuk, hogy meg kellene lépni, mégsem tesszük.

 

A változtatásra vagyunk lusták, nem vagyunk képesek változtatni, és ez a valós probléma. Holott az egész élet a változásokról szól, két napunk nem telik ugyanúgy. Tehát elsőként fel kell ismernünk a szükséges változtatást, majd mihamarabb tegyünk érte. Mindig van új lehetőségünk változtatni, sosem késő, nem szabad rálegyintenünk, az maga a lustaság, ami nem vezet sehova, pedig lehet az emberiség jövője múlik rajta...

 

2004-es olajfestményem, az eredetije egy tollrajz amit a gimnazista éveim alatt rajzoltam, ott nagyon dühös volt a Föld bolygó, itt már csak szomorú...











Egyenrangúság

Esett már szó ebben a blogban az egyenrangú bánásmód egy bizonyos formájáról, például, hogy nem esszük meg a barátainkat, vagyis az állatokat, mert tisztában vagyunk vele, hogy nekik is joguk van ugyanúgy az élethez, mint a többi élőlénynek a Föld bolygón. Ám most inkább a Gyerekekkel kapcsolatos egyenrangúságról szeretnék írni.

Létezik egyenrangúság szülő és gyermek között, illetve gyermek és gyermek között, vagy testvérek között. Mivel a legkisebb Gyermekünk 2 éves múlt ez nálunk aktuális kérdés. Az, hogy mi egyenrangúként kezeljük a Gyermekeinket, az természetes, és az pedig, hogy a nagyobb testvérek is így viszonyuljanak a kisebbhez figyelmet érdemel.

A Gyermek amikor megszületik, és még sok éven keresztül (valószínű addig amíg ezt meg nem törik benne) nem tesz különbséget az élőlények között. Ha ezt felfogjuk és megértjük, rádöbbenünk, hogy mennyire nem mindegy mit teszünk, ugyanis a Gyermek teljesen magától értetődő módon mivel egyenrangúnak éli meg magát, ugyanazt fogja tenni amit mi, és ennek nem az a megoldása, hogy "Te még kicsi vagy, én pedig már felnőtt", így elnyomva a Gyerekünket pöffeszkedünk a saját magunk generálta "szabadságunkban" ami pedig hazugság. A Gyermeknek ugyanolyan joga van mindenhez, más kérdés, hogy vannak fizikai és képességi akadályai, de ezért vagyunk a szülei, hogy segítsük, támogassuk őket. Ha szomjas, de még nem éri el a csapot, nem tud önteni magának, akkor mi itatjuk meg Őt, ez evidens.

Vagyis mind Szülőként, és mind Testvérként felelősségünk van a helyzetben, amit teszünk azt akarja tenni a kisebb is, és ez természetes. Az viszont nem természetes, hogy olyan dolgokkal foglalkozunk, olyan dolgokat teszünk amit Gyermekünk, vagy kisebb Testvérünk nem tehet meg. Ha így gondolkozunk, leszünk csak képesek egyenrangú társként tekinteni a Gyermekünkre, és a Testvérek között is így alakulhat ki valós egyenrangú kapcsolat.

Tehát ne tegyünk olyat amit egy Gyerek nem tehet, éppen ezért a Gyermeki tudat megtartása, az egésznapos játszás, a környezetünkre való rácsodálkozás, és az élet szeretete ami a mi világunkat kitölti.

A képen a legkisebb aki ugyanúgy használhatja a Nintendo WiiU konzolt mint bárki más a családban.

 

 

 

From "Unschooling" to "Playschooling", avagy hogyan lett az Iskolátlanságból Játszósuli

Mielőtt részletezném a címben foglaltakat, egy kis kitérő:
Máltán jártak néha a nagyobb Gyerekek "Oviba". Azért néha, mert ez amolyan "Playschool" volt, vagyis reggel 7-től délután 4-ig nyitvatartó játszóház, ahová bármikor lehetett menni, és bármeddig lehetett maradni ezidőn belül. Több Gondozónő is foglalkozott a Kicsikkel 8 hónapos kortól, tehát úgynevezett vegyes csoportban voltak. Mi általában a reggeli éneklésnél mentünk, és ebéd után hoztuk el a Gyerekeket. Akkor volt a közös éneklés (angol gyerekdalokat), utána játék bent, majd ebéd és ebéd után pedig játék az udvaron.

"Playschool" bent,

"Playschool" kint az udvaron.

 (Malta, Gozo, Victoria - Little Flower Playschool 2011)

 





Ez mind nagyon szép és jó volt, de főleg így szabadon heti egyszer, vagy kétszer, esetleg egyszer sem. Ez volt a "Playschooling" máltai módra, ahol azért eleinte minden alkalommal megjegyezték a Gondozónők, hogy "Miért nem küldjük iskolába a Gyerekeket?" (Máltán angol rendszer szerint 5 éves kortól kötelező az Iskola, előtte pedig úgynevezett "Preschoolba" járnak a Gyerekek) "Milyen hamar megtanulnák a máltai nyelvet, meg egyébként is milyen jó az!".... nem kommentálom... Mindig csak mosolyogtunk... egyszer aztán olyan kedvünk volt, és elmondtuk a véleményünket az Iskolarendszerekről, amire csak bólogattak, hogy "végülis igen, igazunk van" - nos, onnantól kezdve már Ők is csak mosolyogtak ha mentünk.

Szóval akkor "Unschooling", magyarul Iskolátlanság. De mit is takar pontosan ez a fogalom?
Tagja vagyok közösségi oldalon több otthontanulós csoportnak, olyannak is ahol csak elszánt Szülők vannak jelen, és a szabadon nevelés, vagyis nem is nevelés (ne-velés, vagyis ne tedd ezt, ne tedd azt, ne mond ezt, ne mond azt...), hanem hagyni (de nem elhanyagolni) a Gyermekünket szabadon fejlődni, mindenféle erőszak és presszió nélkül az alapelv.

Ez szabadságot biztosít a Gyerekeknek, és egy természetes tanulási metódus, amiről már sokszor írtam: saját tempóban, saját tapasztalatokkal, csupán a környezetet támogatva abba az irányba, hogy elérhető legyen a tudás, a tanulás a Gyermek számára, kielégítve a tudásvágyát, érdeklődési körét, bízva a veleszületett kiváncsiságában.

Ez így mind nagyon szépen hangzik, de az "Unschooling" fogalommal mégis volt egy bajunk, tagadószó, valami ellen van, egy lázadó kifejezés, tehát nem tudtunk azonosulni vele. Ekkor ismertük fel azt a tényt, hogy ahogy minden szabadon nevelésnek az alapja a játék, az "Unschooling"-nak is, tehát miért ne hívhatnánk PLAYSCHOOLINGnak. Persze ezt a szót mi találtuk ki, mert ez a bejegyzés is játék csupán, játékosság, de mégis mint fogalom, mindent elárul a mi iskolánkról.

Játszósuli, Játszóház, egy hely ahol szabadon játszhatnak, játszhatunk, vagyis megvalósítjuk itthon a "Playschoolt". A Játékosok mi vagyunk, a játékszabályokat közösen találjuk ki, és a legfontosabb, hogy "multiplayerben" játszunk, vagyis társasjátékot.

(Malta, Gozo, Gharb-i játszótér, 2014 tavasz)

 

 

 

Összhatás

Az Azori szigetekről szeretném leírni félév után a tapasztalatainkat, a bennünk felmerült érzéseket.
Mivel Portugáliához tartozik, a portugál szokások dominálnak, az emberek portugálul beszélnek (nekem az az érzésem mintha a francia összekeveredett volna a spanyollal), büszkék, nemzeti öntudatuk van, mégiscsak a fél világot meghódították, azonban családias a hangulat (bár ez lehet a sziget mivolta miatt van), az emberek békések, szeretőek, és szerethetőek egyszerre. Egy kicsit ezért otthon érezzük magunkat, olyan mintha egy vidéki kis falucskában laknánk Magyarországon (érdekességként megjegyzem Portugália mérete és a népessége is hasonló Magyarországhoz).

Bár ez nem az én felvételem, sőt azt hiszem nem is mostanában készült, de jól tükrözi a helyi embereket, akik azóta sem változtak. Ugyanez a nyugodt derű érezhető most is a helyieken.

(innen hoztam a képet)

De van itt több erős óceánon túli hatás, egyrészt Brazilia, hiszen ott is portugál a hivatalos nyelv, másrészt, és ez főleg itt Faialon érezhető, az Egyesült Államok és Kanada. Ugyanis az 1957-es vulkánkitöréskor Faial lakosságának nagy százaléka elhagyta a szigetet. Az USA (de azt hiszem Kanada is) felajánlotta a lakosoknak az amerikai állampolgárságot, és ezt sokan elfogadták. Majd néhány évtizeddel később sok család visszatelepült.

Az 1957-es vulkánkitörés (archív felvétel)

Látszik ez az építkezésben, a tipikus hajópadló használata, és szintén fával burkolt alacsony mennyezetek lefestve fehérre. Vagy az olyan faházak, amelyeket azelőtt csak filmekben láttam, lefestve mindenféle színűre. Az ablakok, amelyek felfelé tolhatóak (nekünk oldalra tolható, már modern, de mindig azon töröm a fejem, hogy nem csúsznak le ezek az ablakok, amikor "kinyitják" vagyis feltolják).



Lépten nyomon amerikaiakba botlunk, főleg idősebbek, akik visszajöttek, és itt szeretnék a hátralévő életüket békében leélni, nem ritka házaknál az amerikai zászló is kitéve.


De nem csak a vulkánkitörés miatti elvándorlás hatása érződik. Már említettem, hogy azelőtt Faial volt a fősziget, vagyis kikötője központi volt Európa és Amerika között, szinte minden Amerikába tartó, vagy onnan jövő hajó megállt itt, ahogy most sincs ez másképp, csak már magánjachtok, vitorlások, vagy turistákat szállító óceánjárók kötnek ki, és nem kereskedelmi hajók. Éppen ezért szintén keveredtek a népek (hollandok, angolok, franciák...), volt aki itt maradt, és volt aki elment.

Egy luxus óceánjáró kikötött Hortánál, saját kishajóikkal vitték az utasokat a szárazföldre félóránként.

Érdekességként: most olvastam, hogy távíró központként is működött Faial Amerika és Európa között 1893-1969-ig.

Játék a szavakkal

ELEMEK:

ÉRT-ELEM
ÉRZ-ELEM
SZER-ELEM
FÉL-ELEM
...

Elgondolkodtató a fenti szavak gyűjteménye és a videó, ahol Kiss Dénes író, műfordító beszél a magyar nyelv szépségeiről.

Legalább olyan fontos az életünkben a magyar nyelv, mint az úszni tudás, gyakorlatilag életmentő.
Már egészen pici koruk óta beszélgetünk a Gyerekekkel a magyar nyelvről, a logikájáról, a szépségeiről, és a rejtelmeiről. Sokszor barangolunk a nyelvünk világába, szótagonként boncolgatva, értelmezve a beszédünket. A Gyerekek számtalanszor szaladnak oda hozzánk játék közben, hogy találtak egy újabb logikus szót. Ez is az itthontanulásunk része.

"...a szavakkal való játék legalább annyira izgalmasan elgondokoztató és megnyugtató, mint egy keresztrejtvény" - olvasható Dr Weninger Antal Az idő partján című könyvének előszavai között. Hozzátenném: főleg igaz ez a magyar szavakra.

Mivel külföldön élünk más nyelvet vagyunk kénytelenek használni, de mindig keressük az értelmet, az összefüggéseket a nyelvek között, így kitűnően és nagyon gyorsan el tudjuk sajátítani az új nyelvet is, mindenféle görcsösség, és magolás nélkül. Az alap mindig a magyar, azután jön az angol - ha akarjuk, ha nem, világnyelv, a világ kommunikációs nyelve - bár meg kell jegyezzem, meggyőződésünk, hogy az angolnak is a magyar nyelv a gyökere, tudom, tudom ez így meredeken hangzik, de végeztünk kutatómunkát ezen a területen, szóval tudom miről beszélek, segítek azért egy kicsit: nézz csak fel az elemekre, nos, mi is angolul az elem?

 

 

Szoktunk játszani "tuvudsz ivígy beveszévélnivit?", vagy csak olyan szavakat használunk amelyek kizárólag E és É magánhangzót tartalmaznak, ezek aztán általában hatalmas kacagásokba torkollanak - azt hiszem erre is csak a magyar nyelv képes.     Végül hallgassátok meg ezt az igazi remekművet Sinkovits Imre előadásában.

Belsőség nélküli külsőségek

Mit számít, hogy milyen a szemed színe?
Mit számít, hogy hogyan nézel ki?
Mit számít, hogy milyen ruha és ékszer van rajtad?

Ha szemben állsz egy tiszta ártatlan élőlénnyel, mindezeket nem fogja látni.
Ha átölelsz egy Fát, mindezeket nem fogja érezni.
Ha véget ér az életed ezek mit sem érnek tovább.

Kizárólag embertársaidnak felelsz meg, leborotválod a szőrt a lábadról, kimaszkolod magad, még a körmödet is vegyszerrel kezeled, csak, hogy érvényesíthesd a szabadságodat, mert a tied zöld, és nem rózsaszín, miközben a rabja vagy a társadalmi normáknak. Mindenféle dolgokat aggatsz a testedre, akár át is lyukasztod a bőröd, és úgy hordasz szépnek képzelt haszontalan dolgokat, amik valójában akadályoznak mindenben, beleakadnak, leszakadnak, kidörzsölnek.

Mire elkészülsz, azt gondolod meghatároztad magad, képviselsz egy divatot, egy trendet, ami valójában illúzió, és ezt mélyen önmagadban Te is jól tudod.

Nem ez vagy Te, nem ezek vagyunk Mi.

Ki vagy Te? Kik vagyunk Mi?

Szellemi Alapok

Tegnap este beszélgetve a Legkedvesebbemmel a következő szellemi alapokat fejtettük vissza a Gyermekkorunkból:

1. "A szeretet a legfontosabb, az töltse ki az életünket" (Hegedűs Család)

2. "Soha ne csukjunk be magunk mögött ajtót, ne hagyjunk ki lehetőségeket" (Éri Család)

3. "Lila ködben éljük le az életünket, semmivel ne törödjünk, csak a saját boldogságunkkal" (Hegedűs Család)

4. "Mindig mindenben a jót keressük, azt szívjuk magunkba, töltsön ki, a rossz dolgokkal ne foglalkozzunk" (Éri Család)

5. "Minden múlandó, nem szabad semmin megsértődni" (Hegedűs Család)

6. "Bármit csinálunk, szeressük, és tökéletesen csináljuk, még ha wc-t is kell pucolnunk" (Éri Család)

Nos, mi igyekszünk ezeket szem előtt tartani, sőt egész biztosan lila ködben élünk; a lehetőségeket pedig mindig nyitva hagyjuk; általában elfelejtünk olyanokat, ha valaki megbánt minket, és amikor újra felkeres, nyitott szívvel, szeretettel fogadjuk; tökéletesen próbálunk élni, és élvezzük annak minden pillanatát; még a legnehezebb helyzetben is keressük a jót; szerelmesek vagyunk az Életbe, és annak minden megnyilvánulásába. Viszont ezekből fakadóan elítélünk és kerülünk minden pusztítást, nem tartjuk tiszteletben a rombolást, az agressziót és az erőszakot, és ezeket nem is akarjuk megérteni, empatikusan elfogadni, értelmetlennek tartjuk, ahogy a pesszimista, önmagukat sajnáló embereket is.

Azóta nekünk is születtek szellemi alapjaink ezek következzenek hát:

1. Minden élet szeretete és tisztelete, és világunk megértése. ÉRTELEM=NOEL

2.Félelem mentes élet, összetartás, megosztás, összefogás, egység. BÁTORSÁG=NATASA

3. Hazugságok helyett őszinteség mindenáron, az átláthatóság, és nyitottság elengedhetetlen. SZABADSÁG=NOÉ

Hogyan csináljuk 2. rész, avagy a félreértések elkerülése végett

Ez a bejegyzésem a "hogyan csináljuk" spirituális része, csak a tisztánlátás végett:
Már első írásomban kitértem rá, hogy mindketten tanítók vagyunk, spirituális tanítók, és nem kell itt hókuszpókuszokra gondolni, elég csupán arra, hogy a világ megváltása mindkettőnk életcélja.
Itt meg kell azonban említenem, hogy én annak idején beértem volna a magam megváltásával is (Nirvánába távozás volt a cél), de Ő hamar kijózanított:

"- Miért akarsz eltávozni? Dolgunk van még itt, nagyon sok, segítenünk kell, meg kell váltani mindenkit."

Most aztán sokan ilyesféléket gondolhatnak: "hahaha, én már nem akarom megváltani a világot, majd Ő is kigyógyul belőle..."
Azonban itt sokkal többről van szó, saját személyes tapasztalatról és élményről egyaránt, és itt kapcsolódik a "hogyan csináljuk" kérdés ide:

MÉGIS MIT KÉPZELTETEK? SZERENCSÉNK VAN? VAGY CSAK ÜGYESEN SPEKULÁLUNK A LÉTEZÉS INGOVÁNYÁN?

Nem, nem, és nem erről van szó, bármennyire is szeretnétek könnyen emészthető formában ezt lenyelni.


A Válasz pedig a következő: mert én az Uramat követem, Jézus Krisztust, és Jézus Krisztus az Istent követi, így megtapasztalhatom Jézus Krisztus által az Istent. Másképpen nem tudom, nem vagyok képes rá, esetleg rezzenéseket, pillanatokat tudok megragadni, amelyek épp csak arra elegek, hogy a Hitem, és a Reményem életben maradjon. De valóban megtapasztalni, átélni, és átadni magamat Istennek, csakis Jézus Krisztus által lehet.

Tehát arra a kérdésre, hogy hogyan élhetünk mi paradicsomi állapotban, a válasz az, hogy Isteni Gondoskodással.

Végezetül nyugodtan lehet azt gondolni, hogy elszálltam, de az Igazság itt marad, a bőrömön tapasztalt Üdvösség valós, és egyre magasabbra emel.

 

 

Nem mellesleg pedig ilyen és ehhez hasonló csodákban van részünk mostanság.

Elszigetelve

Amióta írom a blogomat szinte hallom a susmorgó gondolatokat miszerint, mi elszigetelve élünk a világtól, ez pedig milyen "rossz"... és valóban egy szigeten élünk, sőt, előtte is szigeten éltünk, és talán mi belül is egy sziget vagyunk egymásnak, a gyermekeinknek, egy sziget ahol megpihenhetünk, ahol biztonságban élhetünk.

Már kislányként is felvetődött bennem a kérdés, kitől, vagy mitől kell valójában félnünk, és bizony nem a vaddisznótól az erdőben, vagy a medúzától a tengerben, hanem sajnos már kamaszlányként arra a megoldásra jutottam, hogy a saját fajomtól az emberektől kell félnem. Történt ugyanis, hogy egyik este nem is olyan későn Újpesten az Árpád úton, mikor Éva barátnőmmel sétáltunk hazafelé megállt mellettünk egy piros zsiguli, kiszállt belőle egy férfi, megragadott, és be akart rángatni az autóba. Ha akkor ott az Éva nem fogja erősen a kezem, és nem kűzd kitartóan értem, és nincs annyi lélekjelenlét bennünk, hogy az út közepére rohantunk ki, és intünk le egy a gondoskodásnak köszönhetően épp arra járó mentőtautót, én ma nem biztos, hogy írom ezt a blogot, vagy legalábbis nem ép testtel és lélekkel.

Szörnyű dolgok történnek manapság a világban, még sorolnom is fáj...

Lehet, hogy keményen hangzik a következő mondatom, de inkább a természet mérjen ránk csapást és pusztítson el minket (bár nyilván ez ellen próbál az ember tenni, és nem kísérti a természet erejét), mint egy értelmetlen rablás, gyilkosság, esetleg egy közúti baleset áldozatai legyünk.

Így alakult ki az is, hogy a Gyermekeinket zártan neveljük, igen, igyekszünk elzárni az erőszaktól, az agresszivitástól, a szörnyű dolgoktól Őket. Noel például sosem játszott játékfegyverrel, ha a kezébe adnánk nem nagyon tudná mi az, pedig 7 éves elmúlt. Vagy a napokban a csúnya beszédről beszélgettünk, és kiderült, hogy gyakorlatilag kimerült a szókincse a buta és a hülye szavakkal.

Tehát megint említenem kell az iskolátlanság előnyeit, itt most a környezet negatív hatásaitól való megóvást. Persze egyszer fel fognak nőni, és megismernek mindent majd, de abban bízunk, hogy addigra megerősödnek, képesek lesznek feldolgozni egészséges tudattal az őket körülvevő eseményeket, és világot. Jelenleg a kis zárt világukkal boldogok és ártatlanok, miért kellene ezt erőszakosan kitágítani, telepakolni mindenféle dologgal. Egyenlőre a játék, a kreativitás, a boldogság tölti ki Őket, és úgy gondoljuk ez így helyes.

Utolsóként említeném a sokak által felvetett: "hogyan fog később a gyerek beilleszkedni a társadalomba?" kérdést. Sehogy, nem kell, hogy beilleszkedjen, nem kell, hogy "normális" ember legyen, az legyen aki szeretne lenni, és olyan közösségbe éljen ahol boldog. A jelenlegi társadalmi rendszerekkel baj van, ezt már mindenki érzi, a "normális ember" az, aki rabszolgaként, hitelekkel elhalmozva, függésben a rendszertől éli le az életét.

Hála a Gondoskodásnak (így nevezem Istent), egyre többen vagyunk akik ezt érezzük, sejtjük, és igyekszünk kiszabadulni a "Szürke Urak" karmai közül, akik aztán elveszik minden szeretettel teli, és valóban értékes időnket:

Ez a meseköny erről szól, érdemes olvasni felnőttnek és gyermeknek egyaránt.

Vegetáriánussá alakulás

Az a döntés, hogy nem eszem többet állatot fokozatos volt. Először jógaoktatóként éreztem komolyan ennek szükségességét, miután megtanultam, hogy a húsfogyasztás milyen hatással van a tudatunkra. Mégis a környezetem nyomására, és bizonyos kialakult helyzetekben még vissza-vissza tudtam térni a húsevéshez. Az, hogy tejet és tojást ne fogyasszak, még eszembe sem jutott. Később viszont amikor már stabilan vegetáriánus étkezés mellett döntöttem, egyre inkább izgatott a kérdés, hogyan lehetne továbblépni ezen a területen.

Itt már nem csupán arról van szó, hogy a húsevés hogyan hat a tudatunkra, vagy nem pusztán egészségügyi kérdésről van szó, hogy a vegetáriánus étkezés egészséges. Sokkal inkább az állatok védelméről, a barátaink megmentéséről.

Elmesélek egy történetet: amikor Máltára költöztünk már semmilyen szárnyast, és emlőst nem ettem, csak halat néha. Milyen csodás lesz, gondoltam, hogy a Földközi tenger partján fogunk élni, és onnan friss halat ehetek a Gyerekekkel. Hát nem így alakult. Megláttuk búvárkodás közben a gyönyörű élővilágot a tengerben, majd a parton a halárusnál a lefűrészelt fejű, mindenféle színben pompázó halakat, vagy a szétterült, felnyársalt polipokat és azonnal beláttam, halat sem és semmilyen tengeri állatot nem eszem többet, mert nem fogom felfalni a barátainkat akikkel együtt úszom az éltető tengerben.

Így lettem vegetáriánus, aki csupán annyit vár el az ételétől, hogy ne kelljen hozzá agyonverni senkit.

A Föld bolygó éltetője a Nap, ezt az energiát közvetlenül a növények képesek feldolgozni, ezért tehát a növények az éltetők, ha mi is képesek lennénk a Nap energiáját feldolgozni (nemcsak D vitamin formájában), még rájuk sem lenne szükségünk, de itt még nem tartunk. Bebizonyított viszont az, hogy egyáltalán nincs szükségünk a húsra, sőt egészségesebbek vagyunk nélküle (ezt a saját bőrömön is tapasztaltam, a terhességeim között óriási különbség volt amikor vegetáriánusként illetve húsevőként hordtam ki a Kisbabánkat) és ha ezt tudjuk, akkor innentől kezdve már ténylegesen csak az ízlelőbimbóink kényeztetéséről van szó, és semmi egyébről. Ez pedig igen szomorú tény. Mert ne gondolja senki, hogy én azért tudok vegetáriánus lenni, mert egyszerűen nem szeretem a hús ízét, bizony nem erről van szó, sőt a rántott csirkecomb a kedvencem, de beláttam, hogy ehhez meg kellett halnia egy ártatlan és ráadásul fiatal kisállatnak, hogy a kedvenc ételemet élvezhessem, és ezért tettem ellene, úgy döntöttem nem eszem többet húst.

A környezetvédelmi szempontok pedig amelyekről napról napra több hírt hallhatunk, pontosan alátámasztott bizonyítékokkal és tényekkel, mostantól elengedhetetlenek. Manapság aki nem védi a környezetét, nagyon öntudatlan és romboló egyénnek számít, akit nem érdekel a bolygónk további sorsa, és a Gyermekeink jövője.

Gondolataim tehát lehet radikálisnak tűnnek, de már nincs időnk szépítgetni a dolgokat, az agressziót, az erőszakot, az öldöklést, és a Föld bolygó pusztulását meg kell állítani, különben nincs jövőnk, mind elpusztulunk...

Ajánlom ezt az írásomat a Gyermekeinknek, legfőképpen a legkisebb Kisfiúnknak akinek ma születésnapja van, a második a csodás kis életében. Kívánom neki, hogy az élete békességgel, szabadsággal, és gondoskosással teli legyen.