Blogolás

Nem könnyű ilyen bejegyzések után megírni a következőt... de az élet megy tovább... a blogot folytatom, hiszen az életünk publikus, és az átláthatóságban, a megosztásban hiszünk.

Nem oktató jelleggel írok. Segítő szándék vezérel csupán, megmutatva, hogy így is lehet, mi így csináljuk, és működik. Egyszerűen fejezem ki magam (az ételből is a kevés alapanyagból álló, egyszerű összetételű emészthető könnyebben) és a gondolataim is néha kuszának tűnhetnek (van, hogy órákkal vagy napokkal később folytatom az írást, miközben ételt készítek, etetek, tisztítok, szeretek, mesélek, rendezgetek, terelgetek, válaszolok, játszok...).
Már említettem, hogy nem tanítok, én nem, hanem Ő . Őt keresni, Őt megtalálni és Őt követni, én ezt tudom, nem is törekszem többre.

Vágok szeleteket az életünkből, és megkínálom az olvasót vele, mint egy házi süteményből.

Tele van a blog vázlatokkal. Némelyikbe csak néhány mondat, vagy szó várakozik, hogy egyszer majd közzé tegyem.
Mivel négy gyerekkel az időm beosztása változó, így az írások sűrűsége is változik, de igyekszem a legfontosabb pillanatokat, eseményeket megörökíteni, hogy követhető legyen az életünk.

Október 30-án az első publikus találkozó a Galérius fürdőbe, Siófokon.

Temetés

Nem megyek el Apám temetésére.
Így döntöttem, és ezt a döntést nem közönyből hoztam meg, hanem hosszas vívódás eredménye. Az csak egy fizikai ok, hogy nehezen kivitelezhető számomra négy gyermekes szoptatós anyaként a jelenlét. A lelki ok ennél sokkal bonyolultabb. Ugyanis tisztában vagyok vele, hogy megmenthettem volna Apámat. Amikor először szanatóriumban volt, még nem volt családom, fogtam a kezét, mellette voltam, bíztattam, és a gyógyulása nagyon sikeres volt. Ez azóta megváltozott, családom lett, nem is kicsi, és Őket választottam. Az Életet.

Az utolsó levelében azt kérte tőlem, hogy vállaljam a felelősséget a döntésemért.
Hát nyilvánosan felvállalom a döntésemet.

Mellesleg Apám nem szerette a temetéseket és a torokat ahogy egyébként szerintem senki, olyat is mondott (Nővérem mesélte), hogy "szórjatok szét Dömösön".

A temetés nem a halottakért történik, ez egy nagy hazugság. Az élők maguknak szervezik. Szokásból, hagyományból. A tibetiek búcsúztatása viszont a következőképpen történik: 49 napig suttogják a holtak fülébe a tanítást, segítve így az eltávozásukat és az újjászületésüket. Majd a tetemet feldarabolják és odaadják az állatoknak - ez egyébként számomra a legigazabban elfogadható temetkezési módszer.

Film a Tibeti Halottaskönyről magyar felirattal

Nehéz szívvel

Bár erősen hiszek abban, hogy semmi nem vész el, csak átalakul, tegnapelőtt Édesapámat mégis végleg elveszítettem.

Hosszas küzdelme véget ért.

Több mint 20 éve kezdődött. Depressziós lett. Én sosem hittem ebben, ezt képtelen voltam elfogadni, és ma is abban hiszek, hogy a rengeteg gyógyszer tette Őt tönkre.

Nagyjából 25 éve a rendszerváltással megváltozott az életünk. Az értelmiségi munkahelyről (MSZMP Politikai Főiskola), és vezető beosztásból Apám egy három műszakos nyomdai munkára váltott. Az éjszakázás és a légkör fokozatosan elkezdte Őt lefelé húzni, gyógyszereket szedett, hogy tudjon pihenni, de az csak súlyosbította a helyzetet. Meg akarta mutatni, hogy megállja a helyét munkásként is, nem csak öltönyös vezetőként, próbált beilleszkedni, elfogadtatni magát a környezetével.

Sajnos néhány év múlva olyan rosszul lett, hogy véget akart vetni az életének. Ekkor diagnosztizálták nála a depressziót, antidepresszánsokat kapott, befeküdt szanatóriumba, rendszeres gyógyszerszedés mellett "gyógyultan" engedték haza, és vissza dolgozni. Ezután változó időszakok következtek, a külső körülmények nagyban befolyásolták az állapotát, és természetesen a gyógyszerek.

Volt amikor azt éreztem visszakaptam azt az Apát aki régen volt, a derűs, értelmes és megfontolt embert, de sajnos volt olyan pillanat is amikor úgy éreztem elvesztettem Őt, és volt amikor Anyám az ablakból rántotta vissza.

Tegnapelőtt úgy döntött megöli magát, és ezt most sikerült is megtennie. Megtette. Kiugrott az ablakon.

Apuval 12 évesen

Ezt a bejegyzést Apám becsületéért írtam, egy utolsó esélyt adva annak a ténynek, hogy pusztán a gyógyszerek miatt, azok mellékhatásai és keveredései miatt gyengült el annyira lelkileg, hogy ezt képes volt meglépni.

Az emberiségnek pedig azt üzenem sose várjon megoldást semmilyen szertől, mert se gyógyszer, se alkohol, se cigaretta, se drog és semmilyen külső hatás nem fogja megoldani a belső problémát. Kizárólag belső munkával, spirituális úton lehet a lelkünket kezelni, különben nincs esélyünk, elveszünk.

Szeressétek egymást

Ez a legfőbb tanítása Jézus Urunknak, ez az amire Ő képes, ez az a tudás amit birtokol és amit megosztott 2000 éve, és ma is.
De mit is jelent ez? Mit tud Ő? Mire is képes?
A válaszom: független, pártatlan, részre hajlás nélküli, pusztán az Életet tartva szem előtt SZERET.

Így képes szeretni, és azt tanítani: kövessük Őt, és szeressük egymást.

Nem az a kérdés, hogy a Gyermekedet a Kutyádat vagy a Szomszédodat tudod-e szeretni, vagy hogy megbocsájtasz-e az éppen aktuálisan a lábadra lépő utastársadnak a metrón, és szeretettel tudsz rágondolni. De nem is az a kérdés, hogy a szegény szerencsétlen hajléktalanra képes vagy-e szeretettel ránézni. Ezek alapszintek.

A kérdés az, hogy azt aki "szúrja-böki a szemed", azt aki a "bögyödben van", akire irigyen tekintesz, ne adj isten haragot, sértődöttséget érzel iránta, na azt a személyt képes vagy-e meghallgatni, megérteni, és megszeretni. Képes vagy-e elvonatkoztatni, részre hajlás nélkülinek, és függetlennek lenni, "drukkolni" mindenkinek, nem csak az egyik oldalnak. Ez a krisztusi szint, a szeressétek egymást elérése.

Megjegyzés: a dorgálás még nem jelenti azt, hogy nem szeretsz, rengeteg igazságot tanít Krisztus dorgálással, és hát bizony az "igazság fáj", és legtöbbször szép szóval nem ér célt.

Mérgezett szívek

Nem csak a Hírek, és a Média felelős a mérgezett tudatállapotért.
Ha mi magunk nem kommunikáljuk le a gondolatainkat az ugyanúgy mérgezi a tudatunkat. A ki nem mondott érzéseink pedig a szívünket mérgezi.

Tehát nem megoldás ha csöndben maradunk! Sőt! A kommunikáció az ember legfőbb tudása, ha nem használjuk olyan esetben amikor az érzelmek dúlnak bennünk az megmérgezi a szívet.

Az úgynevezett érzelemmentesség egy más állapot, ha képessé válunk uralkodni érzelmeinken, képessé válunk lecsendesedni is. Ezt nem szabad összekeverni, nem igaz, hogy bölcs dolog csendben lenni, ha az érzelmeink viharosak akár pozitív, vagy akár negatív értelemben, igenis beszélni kell róla, ki kell kommunikálni magunkból. Amíg nem nyugszik meg az elménk, és vele az érzelmeink, nem vagyunk képesek kontrollálni azokat, és amennyiben csendben maradunk csak a sötétséget tápláljuk a szívünkben és a tudatunkban egyaránt.

Vagyis amit szorgosan tanulnunk kell a "bölcs csendhez" az a kontroll, a tudatunk és az elménk felett. Erre tengernyi módszer létezik, nem kívánom részletezni, mindenki megtalálhatja a magáét.

Hírek

Nem hiszek a híreknek.
Mert a Hírek manipulálnak. Ha hinnék a Híreknek nem mennék sehova, és nem tennék semmit.
Nem tudunk semmit, csak találgat mindenki, maradjunk ennyiben. Észak-Koreáról meg aztán végképp semmit nem tudunk, annyira zárt.
A hírek gyártása nagy üzlet. Úgy gazdasági, politikai mint nemzeti érdekeket kiszolgáló "intézmény".

Manapság az ellenségeket gyártó manipulatív hírközlés rettentően megmérgezi a tudatot, tartózkodjunk hát tőle.

Amit biztosan tudunk, Jézus Krisztus legfőbb tanítása: szeressétek egymást - hogy mit is jelent ez az én megértésemben? Külön bejegyzést érdemel.

Erre készülünk...

Ezt már itthonról írom, Magyarországról. Sikerült a Balaton mellett szállást találunk jövő nyárig, így itt áttelelünk, intézhetjük a papírokat Némónak, és AZ ÚTra felkészülhetünk.

Megcsináltuk az Esemény oldalát is a Facebookon, így mostantól nyilvánosan követhetőek a koreai missziónk előkészületei.