Már kislányként is felvetődött bennem a kérdés, kitől, vagy mitől kell valójában félnünk, és bizony nem a vaddisznótól az erdőben, vagy a medúzától a tengerben, hanem sajnos már kamaszlányként arra a megoldásra jutottam, hogy a saját fajomtól az emberektől kell félnem. Történt ugyanis, hogy egyik este nem is olyan későn Újpesten az Árpád úton, mikor Éva barátnőmmel sétáltunk hazafelé megállt mellettünk egy piros zsiguli, kiszállt belőle egy férfi, megragadott, és be akart rángatni az autóba. Ha akkor ott az Éva nem fogja erősen a kezem, és nem kűzd kitartóan értem, és nincs annyi lélekjelenlét bennünk, hogy az út közepére rohantunk ki, és intünk le egy a gondoskodásnak köszönhetően épp arra járó mentőtautót, én ma nem biztos, hogy írom ezt a blogot, vagy legalábbis nem ép testtel és lélekkel.
Szörnyű dolgok történnek manapság a világban, még sorolnom is fáj...
Lehet, hogy keményen hangzik a következő mondatom, de inkább a természet mérjen ránk csapást és pusztítson el minket (bár nyilván ez ellen próbál az ember tenni, és nem kísérti a természet erejét), mint egy értelmetlen rablás, gyilkosság, esetleg egy közúti baleset áldozatai legyünk.
Így alakult ki az is, hogy a Gyermekeinket zártan neveljük, igen, igyekszünk elzárni az erőszaktól, az agresszivitástól, a szörnyű dolgoktól Őket. Noel például sosem játszott játékfegyverrel, ha a kezébe adnánk nem nagyon tudná mi az, pedig 7 éves elmúlt. Vagy a napokban a csúnya beszédről beszélgettünk, és kiderült, hogy gyakorlatilag kimerült a szókincse a buta és a hülye szavakkal.
Tehát megint említenem kell az iskolátlanság előnyeit, itt most a környezet negatív hatásaitól való megóvást. Persze egyszer fel fognak nőni, és megismernek mindent majd, de abban bízunk, hogy addigra megerősödnek, képesek lesznek feldolgozni egészséges tudattal az őket körülvevő eseményeket, és világot. Jelenleg a kis zárt világukkal boldogok és ártatlanok, miért kellene ezt erőszakosan kitágítani, telepakolni mindenféle dologgal. Egyenlőre a játék, a kreativitás, a boldogság tölti ki Őket, és úgy gondoljuk ez így helyes.
Utolsóként említeném a sokak által felvetett: "hogyan fog később a gyerek beilleszkedni a társadalomba?" kérdést. Sehogy, nem kell, hogy beilleszkedjen, nem kell, hogy "normális" ember legyen, az legyen aki szeretne lenni, és olyan közösségbe éljen ahol boldog. A jelenlegi társadalmi rendszerekkel baj van, ezt már mindenki érzi, a "normális ember" az, aki rabszolgaként, hitelekkel elhalmozva, függésben a rendszertől éli le az életét.
Hála a Gondoskodásnak (így nevezem Istent), egyre többen vagyunk akik ezt érezzük, sejtjük, és igyekszünk kiszabadulni a "Szürke Urak" karmai közül, akik aztán elveszik minden szeretettel teli, és valóban értékes időnket:
Ez a meseköny erről szól, érdemes olvasni felnőttnek és gyermeknek egyaránt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése