2016. június 22., szerda

Babavárás-vágás

Immáron 37 hete hordom Kisbabánkat a szívem alatt akit nagyon várunk, és pontosan tudjuk ki is Ő, egész korán bizonyságot kaptam arról ki érkezik hozzánk vissza.

Karmám az, hogy három Gyermekünket császárral kellett megszülnöm, hogy Ő hogyan fog megszületni még bizonytalan, de rendben, ebben biztos vagyok. Ugye a kórház kért bizonyos papírokat Magyarországról, hogy felvegyen, különben csak sürgősségi ellátásban részesülhetünk, vagyis ha elindul a szülés bemegyünk a kórházba, amit tulajdonképpen nem is bánok.
Noé Máltán programozott császárral született. Csak úgy vállalta el az orvos. Ennek én nagyon nem örültem akkor, nem dönthetett a testem, nem dönthetett Noé mikor születik meg. Végül igyekeztem pozitívan hozzáállni a helyzethez, és elfogadni a sorsunkat.

Tehát jelenleg ismét jól értékelem a helyzetet, és talán még egy természetes szüléssel is megajándékoz az Élet ha úgy alakul.

Vagyis a Kisbabát ahogy Noé mondja hamarosan "levágjuk" - kérdezgeti ugyanis mindig "mikor vágjuk le a Babát", az Ő kis fejében ez így állt össze, és valóban, mint a szőlőfürtöt a tőkéről ha megérett, levágjuk a köldökzsinórról.




2016. június 21., kedd

Lakóautós élet 2.

Milyen felelősség van a lakóautózásban? Mire tanít meg a lakóautós élet?

Rengeteg mindenre, csak néhány észrevétel:

- Hihetetlen kevés vízzel tisztára lehet mosni a testünket, nagyjából fejenként 1-2liter víz zuhannyal a következőképpen: vizezés-szappanozás-vizezés (mosogatást is ebben a formában oldom meg). A melegvizet a gázfűtés adja, egy palack nyáron több mint egy hónapig elég a meleg víz fűtésére és a főzésre is.
- Nagy rendet, és állandó tisztaságot kell tartani magunk körül, mivel eléggé kevés hely áll rendelkezésre a tárolásnak szabályozottnak kell lennie, mindennek megvan a maga helye. Például az ágyneműt nappal henger alakban az alkóvban (a vezetőfülke fölötti kétszemélyes ágy) körben letesszük, így egy pihenősarkot alakítunk ki, ahol lehet napközben olvasni, játszani videójátékokkal, csendes pihenőzni.
- A helykihasználás tovább fokozható az ággyá alakítható étkezővel: napközben asztal ülésekkel ahol lehet írni, rajzolni, enni. Vacsora után pedig ággyá összecsukva lehet kényelmesen kinyújtózva filmet nézni, pihenni, olvasgatni, végül este aludni.
- Tovább növelhető az élettér: az omnisztor kinyitásával, az elősátor alá pedig műfű szőnyeg leterítésével, kempingszékek, vagy meditációs párnák, asztalok kipakolásával.
- Alig van szükségünk ruhára, tárgyakra, minimális konyhai felszereléssel ellátható egy nagycsalád étkeztetése napi 4 étkezéssel - reggeli, ebéd, uzsonna, vacsora - amiből minimum egy melegétel.
- El lehet férni egy 108 literes hűtőben is, csak a feltétlenül hűtendő dolgokat tesszük bele, zöldségeket, gyümölcsöket nem, törekszünk a friss fogyasztásra, nálunk hamar elfogy több kiló gyümölcs és zöldség, állatokat pedig nem eszünk.
- Rendszerességgel minden csodálatosan működik (mindennapi szemétürítés, WC tisztítás, vízpótlás...).
- Mosást egy kis 3 kg-os mosógéppel (Lengyelországban vettünk egy 300 wattos kemping mosógépet, ami 180 wattal 2 kg-ot centrifugázik is) oldjuk meg, mosás és öblítés összesen 20 literes víz felhasználással, 2 naponta rendszeresen mosva ez is szinten tartható.
- Ruhaszárítás: szárítókötél, csipeszek és egy "polipos" szárító elegendő.
- Évek óta szinte minden elektromos tárgyunk ultraalacsony fogyasztású, tehát az áramfogyasztásunk elenyésző, ha úton vagyunk az autó akkumulátoráról működik minden.

Tehát élhetünk 12 nm-en öten (hamarosan hatan), nyáron mindenképp, sőt, igazából északon, vagy hegyek között nyáron kellemesebb, télen pedig délen, ugyanis a legkomfortosabb a 20-25 fok körüli hőmérséklet lakóautóval (30 fokos külső hőmérséklet esetén bent 40 fokig is felszökhet a hő, esti órákban viszont zárt ablakoknál szintén nagyjából 10 fokos különbség mérhető, tehát ha kint le is hűl este a levegő 12 fokra bent reggelre nem megy 20 fok alá). Mi egyébként megszoktuk az évek során (se Máltán se az Azori szigeteken nem volt fűtés) a 15-18 fokos benti hőmérsékletet, ezért a fűtést nem is használjuk, ami szintén gázzal működik.

Szóval ez egy nagyon visszafogott, gazdaságos, takarékos, és tudatos életmódot követelő, de rendkívül szabad Élet, és ha ezt megértjük, minden perce élvezetes és felszabadító, még a nehéz pillanatokban is.

A mosógépünk

2016. június 20., hétfő

Miért-miért-miért?

Miért is csináljuk mindezt? Miért nem élünk úgy mint más emberek? Mert ennek van értelme. Ennyire egyszerű a válasz, és ez annyira erős bennem, hogy minden este ezzel fekszem, és minden reggel ezzel kelek. Felelősséggel a Gyermekeink iránt, felelősséggel az Emberiség iránt, felelősséggel az Állatvilág iránt, felelősséggel a Föld bolygó iránt.

Az, hogy minek van értelme pedig hosszú évek óta tartó belső munka, mérlegelés, és minden dolog újra értelmezésének az eredménye.

Mondok egy példát, hogyan is működünk mi: ugye itt élünk a lakóautóparkban, a Kisbaba hamarosan megérkezik, szükségünk van egy biztonságos szállítóra, egy hordozóra amiben tovább utazhat velünk. Az csak mellékes dolog, hogy használt tárgyakat veszünk általában, tehát nem rohantunk be a helyi Baba-boltba venni egy új bébihordozót. Interneten kerestünk hát használtan ülést, és végig gondolva a lehetőségeinket ide kértük a parkba, a pontos címet megadva, és az autó rendszámát feltüntetve. 2 nap múlva begurult a lakóautóparkba egy sárga "Deutsche Post" mikrobusz, a gépkocsivezetőnek szabályosan megvilágosodási élménye volt, teljesen feldobódott a szabadságunktól, azt mondta soha nem hozott még ide semmit, és milyen jó ötlet volt, hogy ráírtuk a rendszámot a cím mellé, mert el nem tudta képzelni különben hogy talált volna meg. Még percekig örvendett, jó pihenést kívánt, és megjegyezte Ő a környék postása, és egy héten ötször Ő van szolgálatban, tehát nyugodtan rendeljünk bármit postán, kiszállít nekünk mindent.


A sok miért után nekem is lenne egy miért-em: TE MIÉRT NEM ÍGY ÉLSZ?
(Nem a lakóautózásra gondolok, hanem a felelősségre, a felelős döntésekre, például, hogy abbahagyod a húsevést, a cigarettázást, az alkoholizálást, a veszélyes autóvezetést, és még sorolhatnám mennyi romboló és felelőtlen dolgot követ el nap mint nap az emberiség. - Mert csak egyet kell szem előtt tartani, a legfontosabbat, az Életet, az Élet megóvását, az Élet tiszteletét, és máris minden döntés felelősségteljessé, és gondoskodóvá válik)


2016. június 19., vasárnap

Ez van, ezt kell szeretni

Mit is írhatnék a legutóbbi bejegyzés után? Ez van, és pont ez ellen küzdünk, a sötétség, a közöny, a felelőtlen világ ellen. De ez a küzdelem nem gyűlölködéssel, nem ellenségeskedéssel, vagy haraggal történik, hanem előre tekintéssel, példamutatással, további kitartó munkával. Szítani a negatív érzelmeket ugyanis értelmetlen dolog, azonban táplálni az éltető pozitív hozzáállást, az előrefelé, a jövőbe való tekintésnek nagyon is sok értelme van. Sőt csak ennek van értelme.

Ez van, ezt kaptuk, ezzel kell kezdenünk valamit. A sérelmek ismétlése, az önsajnálat bizony a legsötétebb út amit választhatunk magunknak.

Tehát készülünk a Kisbaba érkezésére, örülünk, hogy életben vagyunk, hogy békén hagynak, hogy élhetünk szabadon, és dolgozunk tovább a karmánkon, a világ karmáján.


Dalszöveg magyarul

Fénylő Hold, lesz majd egy új idő
Mikor a Jupiter a Marssal együtt áll
A harc és minden rossz felhő elszáll
S helyére a szeretet áll

Ez lesz a Vízöntő
Az új korszak hajnala
A béke győztes angyala
A vízöntő, a vízöntő

Szeretet hoz a földnek,
Meleget oszt
És olvad a jég
A hazugok a ködbe vesznek
Tiszta álmot a gyermekeknek
Misztikus csodák így születnek
Édes szabadság a szívnek
A vízöntő, a vízöntő

Fényes Hold, hozd el az új időt
Mikor a Jupiter a Marssal együtt áll
A harc és minden rossz felhő elszáll
És helyére a szeretet áll

Ez lesz a vízöntő
A béke bíbor hajnala
A víz öntő korszaka
A vízöntő, a vízöntő…

2016. június 13., hétfő

Antiszociális világ

Immáron több hete vagyunk Németországban, van egy bizonyos képünk a környékről, Berchtesgadenről, és az itt élő emberekről.

Amit biztosan tudok: többet érzek megvető pillantásokat, mint derűs, pozitív hozzáállást a helyiek részéről.

Ez nagyon elszomorító, mélységesen is. Amióta itt vagyunk egyébként nagyon sokat esik az eső, és bizony az én szemem is sír az ennyire antiszociális, közönyös, elutasító, és kegyetlen világtól.

Keresgéltünk ugye bérelhető ingatlant eleinte hosszú távra, de manapság már arra a két-három hónapra is elég lenne egy nyaraló amíg megszületik a Kisbabánk, és majd később rendezzük A Hivatal részét, de nagyon úgy tűnik nem megy. Hátrányos helyzetben vagyunk, ez az igazság. Magyarok, három Kisgyerekkel, várandósan a negyedikkel. Ez itt hátrány. Nem a biztos nyugdíjjal rendelkező idős emberek vagyunk, akiknek legfeljebb van egy házikedvencük, és önző módon szórják a pénzt, kényeztetve önmagukat.

Sajnos a kórház is elutasító egyenlőre, valamiféle nyomtatványt követelnek, amit egyenlőre innen lehetetlenség elintézni, és információink szerint nem is szükséges.

Megint esik...






2016. június 3., péntek

Lakóautós élet 1.

Amíg viszont nem találunk egy bérelhető ingatlant itt Berchtesgadenban, addig egy lakóautóparkolóban tartózkodunk, ami azért nem olyan szörnyűséges, sőt.

Ez a park kifejezetten lakóautóknak van fenntartva, tehát nem kemping, nincsen zuhanyzó, WC, konyha, hiszen a lakóautóban ezek mind benne vannak. Hihetetlenül modern, automatizált, teljesen kiszolgálja a lakóautózást. Mindennek van helye, van lehetőség áram- és vízvételre, szennyvíz leeresztésre, szemét- és WC ürítésre, gyors és korlátlan internet áll rendelkezésre, és mindez tizedéért a kempingáraknak, hiszen nincs személyzet, nincs üzemeltetés, gyakorlatilag mi üzemeltetünk automatánál mindent magunknak.

Automata a lakóautóknak

Az csak ráadás, hogy közvetlen egy gyógyfürdő, és egy szabadidőpark mellett lett kialakítva, ahol van játszótér, foci-, strandröplabda-, és gördeszkapálya, egy sétány erdővel, és a Saalach folyóval. Az én külön megnyugtatásomra pedig 1km-en belül kórház is van. Mert bizony egyre növekvő negyedik Kisbabánk hamarosan megszületik hozzánk.

A lakóautós élet nagy fegyelmet igényel. Minden indulás előtt ellenőrizni kell mindent ami csúszhat, repülhet, zuhanhat, leeshet, felborulhat, kiömölhet. Minden fiókot, szekrényt, ablakot, ajtót zárni kell. Emiatt, meg, hogy elférjünk, ja és persze mindig mindent megtaláljunk állandó rendet kell tartani, a Gyerekek is hamar megtanulták, hogy ha valamivel nem játszanak, azt a helyére kell tenni. Márpedig mindennek helye van, szigorúan, és ez szerencsére nem idegen tőlünk, így nagyon komfortosan tudunk létezni ilyen kicsi helyen is.


A komfortunkat pedig még tovább fokozza, hogy mindenünk megvan, és itt van velünk: a Gyerekek videójátékai, füzetei, mesekönyvei, legók, műanyag állatok, autók, gyakorlatilag csak a nagyobb plüssöket nem hoztuk. Nekem itt a komplett konyhám, a nokedliszaggatótól kezdve a palacsintasütőig, a zöldségpucolótól a kis kotyogós kávéfőzőig, a botmixerem amit már Noel születése óta használok rendszeresen, a fakanál ami még Rob Nagymamájáé volt, szóval tényleg minden. Hihetetlen mi mennyiséget képes ez a kis lakóautó tárolni, mennyi pakolási lehetőség van benne, maximális helykihasználás, és micsoda segítség, hogy rájöjjön az ember valójában milyen kevés dologra van szüksége.




2016. június 1., szerda

A Hivatal

Juj de nem szeretem, mármint a hivatalokat, de most a mi életünkben más értelmet nyert ez a szó. Mi alapítjuk meg a mi Hivatalunkat, helye pedig: Berchtesgaden.

Jah aki nem tudná, Hitler Sasfészke van itt, meg persze csodás hegyek-völgyek-patakok-zuhatagok-folyók. Mostanában meg sok sok eső...

Mint lakóautósnak nagyon kemény, talán a legnehezebb az esős idő. Hegyekben áll a szennyes, párás, nyirkos minden, semmi nem szárad meg. Mondjuk én viselem szerintem ezt a legnehezebben, a Gyerekek jókat játszanak így is, és ha eláll az eső már mennek is ki gumicsizmába a játszótérre.

Visszatérve a Hivatalra: ott tartottunk, hogy Missziónkat elutasították, az orosz határról tehát visszafordítottak. De a világ megváltása az nem amolyan visszafordítható, meggondolható, elfojtható dolog. Ha komoly a szándék, az Ember Fia és Lánya küzd amíg kell, lehet, vagy tud.

Szóval megyünk tovább, megalapítjuk a Hivatalt, a Megváltó Hivatalát, dolgozunk tovább. A választás pedig azért Berchtesgadenra esett, mert ez az a hely amit a Föld bolygó történetében az a valaki választott ki Hivatalául akit nyugodtan Antikrisztusnak is hívhatunk, igen Hitlerről beszélek. Ez karma, ez az a hely amit meg kell váltani, elfoglalni az Antikrisztus helyét, a karmát kimozdítani, átfordítani, mint egy hatalmas kereket tovább görgetni. Ha Adolf Hitler az Antikrisztus esszenciális kiteljesedése volt, és Hegedűs Róbert a Krisztusi esszencia kiteljesedése akkor itt a helyünk.

Úton A Hivatal felé

De miért is van szükség A Hivatalra?

Mert így megoldható az élő tanítás, elérhetőek vagyunk, publikusak, van egy hely amihez kapcsolhatók vagyunk, van címünk. Május 3.-ig titokban készültünk, esélyt akartunk adni a "Nagyhatalmaknak" arra, hogy disztingvált, és kontrollált körülmények között térjünk vissza, és váljunk publikussá. Azóta viszont nyilvánosan dolgozunk tovább, bárki számára elérhetőek vagyunk, és Jézus Krisztus Hivatalának bepozíciónálható helye lesz.