De béna szó ez - bicikli - nyilván a "bicycle" szóból ered, vagyis kétkerekű, de az sem a legpontosabb, a kerékpár már egy fokkal jobb, azonban mindezek a szavak nem mondnak semmit, ha még nem ültél rajta.
Márpedig én elég korán kezdtem szerencsére, sőt a rajongásom a két kerék irányába odáig fajult, hogy végül ahogy 18 éves lettem, azonnal letettem a jogosítványt motorra.
Nade ne ugorjunk ennyit előre.
Ezen a képen nagyjából 10 éves lehetek. Dömösön készült, az anyai Nagyapám szülőfalujában, ez a bicikli is a családjától van, sőt még az is lehet Ő is tekert vele. Hát én ezen tanultam meg biciklizni igazán, és bizony ekkora kerékpárral már tudomány volt a hajtás. Igazi parasztbicikli volt, de betekertem vele az egész falut, sőt a Rámszakadékig is felmentem vele, majd imádtam ahogy gurulok le a hegyről.
Aztán szegényt kivégeztem az állandó dobálással, ugyanis csak úgy tudtam leszállni róla, hogy én az egyik irányba ugrottam, a biciklit pedig repítettem a másik irányba.
Majd jött a csoda kétkeréken, a motorozás! Apu vett ugyanis egy Romet Motort 12 éves koromban, és megengedte, sőt bíztatott, hogy tanuljak meg motorozni. Nos, onnantól totál elszállásban volt részem, csak felhúzattam a Rámszakadékhoz, majd lekapcsolt motorral lesiklottam, bár volt, hogy elestem, és akkor egy darabig nem ültem fel rá, zavart, hogy büdös, hangos, meg forró a kipufogója, amivel jó néhányszor megégettem magam, mégis amikor 18 éves lettem, az első dolgom volt, hogy motorra letettem a jogosítványt. Autóra sosem akartam, azt mondtam az autókra, hogy gyufásdobozok, és röhejesek az emberek ahogy ülnek benne.
(Mai napig nem is tettem le a B-s jogsit, és nem is fogom.)
Aztán hiába dolgoztam, és kerestem pénzt, vágyakoztam nagyon, a környezetem nem engedte a motorozást, amitől elég frusztrált voltam, de hamar találtam megoldást, a sógoromtól elkönyörögtem a Hollandiából szerzett igazi városi hófehér biciklit, amit a Nővéremnek szánt, de csak porosodott a kamrában, majd felújíttattam, szerelőhöz jártam vele, beállíttattam magamnak, és onnantól, ahova csak tudtam, azzal jártam, még éjszaka, bulizni is.
Egész Budapestet körbekerekeztem vele.
Majd jött a változás az életemben, a "level" vagyis szint lépés, amikor megismertem Őt, az életem Értelmét, akinek ráadásul több biciklije is volt, köztük egy agyváltós KTM, és innentől a Szerelmemmel együtt tekerhettem tovább, majd később a Gyermekeinkkel akiket gyerekülésben vittünk magunkkal. Elmondhatatlanul élveztük az életet.
Azóta a gyerekeket is megtanította Apukájuk tekerni, és igazi biciklis család lettünk.
Bár volt autónk, még lakó is, de mindig próbáltunk zöldek maradni, végül most, hogy mind a hatan tudunk biciklizni, letettük végleg az autót. Pont itt a szigeten, ahol mindenkinek, de szó szerint mindenkinek van autója - Ha van egy három fős család, akkor 3 autó van a családban.
Mindenki le akart beszélni, hogy ide biciklit vegyünk, - "Ááá, - mondták - "itt nem nagyon lehet menni biciklivel". Valóban nagyon kemény, a sok emelkedő-lejtő váltakozása igazi kihívás.
De nem adtuk fel, és itt is lett 6 biciklink:
De igaza volt a helyieknek, nem éppen biciklis terep a sziget. Ezért edzenünk kellett:
Hónapok óta tekerünk, és egyre jobbak vagyunk 😎
Már egész jól leküzdjük az emelkedőket, persze a 10%-os-on toljuk a bringákat, de akkor is haladunk, közlekedünk.
... és a kerek - kerekes - tekerő történetünk itt nem ér véget, folytatása következik!
✿✿✿
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése