Bár ezt a gondolatsort karácsonykor írtam, és egy kicsit hirtelen hangulata van, de úgy érzem most itt a helye, hát ide ollóztam a közösségi oldalról:
"Fogadjuk el embertársainkat olyanoknak, amilyenek."
Ezt nem először hallom, ráadásul számomra fontos emberektől is. De könyörgöm, Ti ezt nagyon félreértelmezitek. Az elfogadás elsősorban arra vonatkozik, hogy az, hogy valakinek sok haja van vagy kevés, kövér vagy sovány, szőrös-e vagy sem, magas-e vagy alacsony, esetleg hiányzik valamilyen testrésze, vagy nem olyan a formája mint az átlagnak, nem úgy öltözik mint az átlag, vagy a "trendi", na ezeket kellene előítéletek nélkül elfogadni. Mert én ezt mindig elfogadtam, nem sutyorogtam soha senki háta mögött, hogy hogyan néz ki, egyszerűen nem érdekelt, nem tudtam ezzel azonosulni, mert megértettem nem ez határozza meg az embert, hanem a döntései.
Viszont a döntéseket sok esetben nem tudom elfogadni, nem tudom elfogadni, ha valaki önmagára és a környezetére káros hatással van, mérgezi, esetleg veszélyezteti azt felelőtlenül (gondolok itt például: a dohányzásra, alkoholizmusra, drogozásra, gyógyszerezésre, gyorshajtásra, az élőlények értelmetlen leölésére, a környezetromboló viselkedésre és szemetelésre, és még sorolhatnám...). Gondoljatok bele, ha mindenki elfogadná a másik döntését milyen hamar lenne itt "Madmax világ"...
Az érdekesség az, hogy akik ezt az elfogadást szajkózzák a legnagyobb kritikusok másokkal szemben, ez a konzekvenciám...
Nem ez a nagy szeretet, hanem a gondoskodás maga. Gondolkozzatok hogyan is gondoskodhattok.
Mint Isten a Teremtményéről, mint az Anyaföld a Természetről, mint Szülő a Gyermekéről?
Ne feledd: a testedben a sejtek minden egyes pillanatban azt kérdezik "hogyan segíthetek?".
Gondoskodással teli karácsonyt kívánok minden Ismerősömnek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése