Fordulópont

 Úgy látom abban vagyok, változó kornak is szokták hívni, de szerintem találóbb kifejezés a fordulópont, ami egyébként több is van egy ember élete alatt.

De tényleg, amikor eléri az ember az 50 éves kort ideje megállni, és elmélkedni azon, merre tovább.

Azt hiszem nálunk nem kérdés, hiszen mindketten, - sőt igazából a gyerekek is - buddhisták vagyunk.

Indiában hagyomány ebben a korban, hogy a szülők félrevonulnak, szerzetesek lesznek, elmennek az erdőbe élni, hátralépnek, vagyis teret engednek az utódoknak. Ez így helyes szerintem, innentől tisztán szellemi utat érdemes élni. Az anyagit, a matériát hátra kell hagyni. Már nem érdekes az érvényesülés, a karrier, az érdekek, illetve ha érdekes valami az csakis a gyermekek érdekei.

Tehát így vagyunk ezzel mi is, és mivel ezt tisztán a szívünkből érezzük, bevonzottunk egy olyan lehetőséget ami teret nyitott a további életünknek.

Vagyis kaptunk egy ajánlatot: a szigeten nagyon kedvező áron megvehetünk egy remetelakot. Nem sokat gondolkoztunk, nagyon gyorsan történt minden, és nagyon akadálytalanul.

Egy kicsit elrendeltetettnek éltem meg az egészet, sőt igazából azóta is eufórikus állapotban vagyok, a hitem a Teremtőben, és abban, hogy az EGYensúly része vagyok, csak erősödik napról-napra.

 Kilátás a teraszról

Az Élőlényeket akik velünk élnek, már oda menekítettük, és nagyon boldog önfeledt életet élnek szabadon, mi egyenlőre látogatni járunk őket, illetve takarítani, építgetni, szépítgetni a templomot, mert annak hívjuk.

 

Mivel a Kedves felszentelt buddhista lelkész és rangidős dharma tanító, jogszerűen buddhista templommá konvertálhatja a remetelakot, és mint Japánban, a zen buddhista pap a családjával élhet a templomban. Ez tehát a cél, de még nagyon sok munka áll előttünk.

A lelkesedés mint mindig, töretlen, a hitünk pedig erős, és egymásba szorosan kapaszkodva haladunk előre.  

✿​✿​✿

 

Bicikli

 De béna szó ez - bicikli -  nyilván a "bicycle" szóból ered, vagyis kétkerekű, de az sem a legpontosabb,  a kerékpár már egy fokkal jobb, azonban mindezek a szavak nem mondnak semmit, ha még nem ültél rajta.

Márpedig én elég korán kezdtem szerencsére, sőt a rajongásom a két kerék irányába odáig fajult, hogy végül ahogy 18 éves lettem, azonnal letettem a jogosítványt motorra.

Nade ne ugorjunk ennyit előre.

Ezen a képen nagyjából 10 éves lehetek. Dömösön készült, az anyai Nagyapám szülőfalujában, ez a bicikli is a családjától van, sőt még az is lehet Ő is tekert vele. Hát én ezen tanultam meg biciklizni igazán, és bizony ekkora kerékpárral már tudomány volt a hajtás. Igazi parasztbicikli volt, de betekertem vele az egész falut, sőt a Rámszakadékig is felmentem vele, majd imádtam ahogy gurulok le a hegyről.

Aztán szegényt kivégeztem az állandó dobálással, ugyanis csak úgy tudtam leszállni róla, hogy én az egyik irányba ugrottam, a biciklit pedig repítettem a másik irányba.  

Majd jött a csoda kétkeréken, a motorozás! Apu vett ugyanis egy Romet Motort 12 éves koromban, és megengedte, sőt bíztatott, hogy tanuljak meg motorozni. Nos, onnantól totál elszállásban volt részem, csak felhúzattam a Rámszakadékhoz, majd lekapcsolt motorral lesiklottam, bár volt, hogy elestem, és akkor egy darabig nem ültem fel rá, zavart, hogy büdös, hangos, meg forró a kipufogója, amivel jó néhányszor megégettem magam, mégis amikor 18 éves lettem, az első dolgom volt, hogy motorra letettem a jogosítványt. Autóra sosem akartam, azt mondtam az autókra, hogy gyufásdobozok, és röhejesek az emberek ahogy ülnek benne.

(Mai napig nem is tettem le a B-s jogsit, és nem is fogom.)

Aztán hiába dolgoztam, és kerestem pénzt, vágyakoztam nagyon, a környezetem nem engedte a motorozást, amitől elég frusztrált voltam, de hamar találtam megoldást, a sógoromtól elkönyörögtem a Hollandiából szerzett igazi városi hófehér biciklit, amit a Nővéremnek szánt, de csak porosodott a kamrában, majd felújíttattam, szerelőhöz jártam vele, beállíttattam magamnak, és onnantól, ahova csak tudtam, azzal jártam, még éjszaka, bulizni is.

Egész Budapestet körbekerekeztem vele.

Majd jött a változás az életemben, a "level" vagyis szint lépés, amikor megismertem Őt, az életem Értelmét, akinek ráadásul több biciklije is volt, köztük egy agyváltós KTM, és innentől a Szerelmemmel együtt tekerhettem tovább, majd később a Gyermekeinkkel akiket gyerekülésben vittünk magunkkal. Elmondhatatlanul élveztük az életet.

                                                                    Máltán Natinkával

 

Azóta a gyerekeket is megtanította Apukájuk tekerni, és igazi biciklis család lettünk.

 

Bár volt autónk, még lakó is, de mindig próbáltunk zöldek maradni, végül most, hogy mind a hatan tudunk biciklizni, letettük végleg az autót. Pont itt a szigeten, ahol mindenkinek, de szó szerint mindenkinek van autója - Ha van egy három fős család, akkor 3 autó van a családban. 

Mindenki le akart beszélni, hogy ide biciklit vegyünk, - "Ááá, - mondták - "itt nem nagyon lehet menni biciklivel". Valóban nagyon kemény, a sok emelkedő-lejtő váltakozása igazi kihívás.

De nem adtuk fel, és itt is lett 6 biciklink:

 De igaza volt a helyieknek, nem éppen biciklis terep a sziget. Ezért edzenünk kellett: 

Hónapok óta tekerünk, és egyre jobbak vagyunk 😎

Már egész jól leküzdjük az emelkedőket, persze a 10%-os-on toljuk a bringákat, de akkor is haladunk, közlekedünk.

 ... és a kerek - kerekes - tekerő történetünk itt nem ér véget, folytatása következik!

 

✿​✿​✿

 

 

 

PaCKolások

 Szeretnék megosztani Veletek egy szuper csapatot, a Málaga Express csomagküldő szolgálatot - LINK

Gyakorlatilag velük költözünk el Magyarországról.

Annak idején írtam, hogy Máltáról ide Azorira a máltai postával költöztünk el 12 zsákkal.

Most sokkal durvább a helyzet.

Egyrészt azóta nem lehet zsákokat küldeni, automatizált rendszerek vannak, ahol beakadhatnak a zsákok, senki nem vállalja, csak a dobozokat.

Sajnos én ezt nem tudtam még egy pár éve, gondoltam bezsákolom megint magunkat, most viszont az otthoniaknak kell bedobozolniuk a zsákokat, amit innen is nagyon hálásan köszönök.

Zsákokban mindenünk még a balatoni ház padlásán

Másrészt most több mint 2x annyi a cuccunk. Szóval itt már nem babra megy a játék. Hiába, hatan vagyunk, mindenkinek vannak már személyes dolgai, nem lehet pusztán 6 bőrönddel kiköltözni.

Például a karácsonyt is úgy oldottuk meg, hogy a Gyerekek inkább az otthoni játékaikat és könyveiket kérték, így egy közel 30kg-os dobozt összeállítottak 3 zsákból, és az volt a fő ajándék. Más kérdés, hogy nagyon izgalmas volt várni, hogy ideér-e időben a csomag a karácsonyi őrületben, de ideért, sőt végül előbb is, így betettük a fa alá, és csak Szent Este nyitottuk ki. Büszke is voltam a Gyerekek kitartására, én bírtam a legnehezebben 😆

Adományos karácsonyfánk egy kedves szomszédtól, mellette balra a doboz Magyarországról.

 

Eddig egy csomag sem tűnt el, bár olyan volt, hogy majdnem egy hónapig utazott, ez van, mégis csak az óceán közepén vagyunk.

Nos tehát lassan itt van az otthonunk, ugyanis a személyes tárgyaink teszik még otthonosabbá az életünket.

✿​✿​✿

Kupaktanács

 Az, hogy hogyan tanulunk folyamatosan változik, mert mi is változunk, a körülmények is változnak, és az érdeklődési körök is.

Márpedig a szabad tanulás lényege, hogy elsősorban az érdeklődési körnek megfelelően tanuljanak a gyerekek. Mert ha valamit mélyen megértenek sokkal többet ér, mintha valamit bemagolnak. Ez utóbbi gyakorlatilag az első adandó alkalommal törlődik.

Mit is tanultam én az iskolában? Helyezkedni, számítani, azt, hogy hogyan tudok érvényesülni, a kegyetlenséget hogyan tudom túlélni. Amit ezen kívül ténylegesen tudok, nem az iskolában tanultam meg.

Például amikor a Természetgyógyász vizsgáimra készültem, újra tanultam az alapoktól a kémiát, a biológiát, mert a mélyére akartam ásni a dolgoknak, az összefüggéseket kerestem, és meg akartam érteni az egészet, holisztikusan szerettem volna látni mindent. 

Ráadásul mai napig tanulok, a gyerekekkel pedig rengeteget.

Namármostan, a "Kupaktanács" egy újabb tanulási módszer az előadások (amiről már ITT írtam) és az egyéni felkészülések mellett. 

Reggeli után bemelegítésként mindig másvalaki amolyan kiselőadást tart amit együtt alaposan átbeszélünk. Például tegnap Noé búvárzsebkönyvből (már szerencsére azok is ideértek Magyarországról) felolvasott a Csíkos Kivi nevű madárról, ezért beszélgettünk Új-Zélandról, a történetéről, arról, hogy a maorik csak a 13. században települtek be, előtte teljesen felfedezetlen, ember-, sőt emlős mentes terület volt, a tojásokról, és azok emberi fogyasztásáról. Vagy múlt héten Natasa a kémia alapjairól beszélt amikor szóba került az atom kapcsán Hermész Triszmegisztosz Tabula Smaragdinája, az alkímia, és a szabadkőművesek, illetve a mesékből a boszorkányok.

Ezután a kb. félórás Kupaktanács után mindenki folytatja a tanulást egyénileg délelőtt, aki akar, még tovább merülhet a Kupaktanácson felvetődött kérdésekben, vagy folytatja az előző nap abbamaradt kutatását, olvasását, írását, gyakorlását.

Apropó gyakorlás. Már említettem, hogy a meditáció Flores óta része az életünknek, felkelés után, illetve lefekvés előtt 22-22 perc meditáció van leborulással. A Reggeli meditációk pedig kiegészültek Dharma beszéddel Rob által.

Ez mind az életünk része, vagyis mindig tanulunk, örök tanítványok vagyunk. 

A kép még karácsonykor készült, mögöttünk a tibeti Thangka ami szintén megérkezett már Magyarországról, és mindig az otthonunk része volt, a kék sál egy mongol buddhista Khata, azaz üdvözlő sál Mongóliából, amit még Rob kapott. 

✿​✿​✿